Mindenki az Unipetrolért

Vágólapra másolva!
Cseh sajtóértesülések szerint rengeteg cég jelezte indulását az Unipetrol 63 százalékáért kiírt privatizációs tenderen. Csehország egyik legnagyobb petrolkémiai cégének privatizációja sok nagy vállalatot vonzott. A pályázók között képviseltetik magukat magyar és nemzetközi cégek egyaránt.
Vágólapra másolva!
  • A Mol a TVK-val karöltve kíván pályázni. A megrendült pénzügyi helyzetű magyar olajipari cég feltehetően azért a TVK-n keresztül indul, hogy kihasználja a petrolkémiai társaságban rejlő finanszírozási lehetőségeket. Amennyiben a Mol fut be a PKN privatizációja során, úgy a PKN/Mol/Slovnaft szövetség jó eséllyel pályázik az Unipetrolra is.
  • Az osztrák olajtársaság, az OMV is szeretné megszerezni az Unipetrol 63 százalékát. Ugyanis, ha alulmaradnak a PKN privatizációjában a Mollal szemben, úgy elég erős lesz a cég vezetőire nehezedő tulajdonosi nyomás, hogy felmutassanak végre egy szövetségest a régióban.
  • Az olaszok (az Agip az olasz ENI csoport része) eddig nem mutattak különösebb érdeklődést a régióban, az Agip azonban most a pályázók között van. Igaz, hogy az Agip/Shell/Conoco konzorcium a 49 százalékos tulajdonosa az Unipetrol csoportba tartozó Ceska Rafineria-nak, ám ettől eltekintve az Agip regionális jelenléte korlátozott.
  • Nem úgy a Shell. A brit-holland csoport kiterjedt érdekeltségekkel rendelkezik Kelet-Európában, de eddig nagyon óvatos volt az akvizíciók tekintetében, különösen ami a termelő kapacitásokat illeti. A Shell elsődleges érdekei a gáz és kőolajmezők megszerzésében (ez elsősorban az oroszországi és a kazahsztáni mezőket jelenti), illetve a kitermelt energiahordozók piacra vitelében, valamint saját töltőállomás-hálózat kiépítésében volt érdekelt. Az Unipetrol a Shell számára szinte csak a Ceska Rafineria (ez a cseh finomító) és a Benzina (a legnagyobb cseh töltőállomás hálózat) miatt érdekes.
  • A cseh Agrofert Holding többségi tulajdonosa egy svájci befektetői csoport, ám a cseh sajtó gyakran emlegette a vállalatot az egykori cseh titkosszolgálathoz fűződő kapcsolatai miatt. Legutóbb az MCHZ eladása során merült fel a cég neve, mint a BC versenytársa. Az Agrofert nemrégiben még úgy nyilatkozott, hogy őt csak az Unipetrol agrokémiai üzletága (Agrobohemie) érdekli, ezért egy stratégiai befektetővel kezdett tárgyalásokat a közös indulásról. A svájci befektetői csoport egyébként éppen árulja 50 százalékosos Agrofert részesedését. A vevő valószínűleg a jelenleg 35 százalékban tulajdonos vezérigazgató, a titkosszolgálati és maffia kapcsolatairól híres Andrej Babis lehet.
  • Az ICTS nevű cseh-izraeli kockázati tőke társaságról egyelőre keveset lehet tudni. Amennyiben kis cég, úgy valószínűleg - az Agrofert-hez hasonlóan - csak egyes részek megvásárlásában érdekelt.
  • A Gazprom a Sibur-on, vagy a CE Oil & Gas-en keresztül kíván részt venni az Unipetrol privatizációjában. Korábban Goldovszkij úr, a Gazprom egyok vezetője azt nyilatkozta, hogy a Shell-lel is tárgyalnak a közös indulásról. Úgy tűnik ez meghiúsult, így a Gazprom valószínűleg a leányvállalatain, vagy egyéb érdekeltségein keresztül indul.
  • A hatodik legnagyobb orosz olajvállalat a tőzsdén is jegyzett Sibneft szintén indul a privatizációs pályázaton. Számára elsősorban a piac a fontos, hiszen egyelőre nincs jelentős érdekeltsége Közép-Európában. Az e-Broker elemzői szerint nem valószínű, hogy a Sibneft lesz a befutó.

(e-Broker)

Ajánlat:

Mol

TVK