Használtlakás-hitel 6 százalékos kamat alatt

Vágólapra másolva!
Március elsejétől a használt lakások vételére és felújítására ugyanaz az állami kamattámogatási rendszer érvényes, mint az új ingatlanok esetén - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök szerdán. Az eddigi 7 százalékos kamattámogatás tehát 10 százalékra növekszik. A kormány továbbá garanciát vállal arra nézve, hogy a kamat + kezelési költség együttes értéke, húsz évig nem haladhatja meg a 6 százalékot. Újdonság az is, hogy ezt a konstrukciót egyedülálló is igénybe veheti, akár többször is.
Vágólapra másolva!

Március elsejétől hét százalék helyett tíz százalékos állami kamattámogatás vehető igénybe a használt lakások megvásárlása, illetve felújítása esetén is. A kormány továbbá - a Fejlesztési- és Hitelbankon (FHB) keresztül - garanciát vállal arra is, hogy a bankok által kínált kamat és kezelési költség együttes értéke (k3) nem haladja majd meg a 6 százalékot.

E hat százaléknál akár jóval alacsonyabb k3 is valószínűsíthető, ugyanis az új lakások megvásárlásánál alkalmazott hitelhez hasonló kamatverseny várható az új konstrukciók esetében is - tette még hozzá Orbán.

Akárki felveheti - akárhányszor

A használt lakások vásárlására, illetve felújítására igényelhető hitelek esetén nem alkalmazzák majd azon megkötéseket, melyek az új lakások hitelkonstrukcióinál éltek: nem kell házasnak, vagy gyermekét egyedül nevelő szülőnek lenni a hitel igényléséhez, a hitel nem csak egyszer vehető fel. Bármelyik magyar állampolgár igényelheti a hitelt, akárhány alkalommal.

A felújítási hitelek (melyeknek mindeddig igen "szűk" kritériumrendszere volt) március elsejétől minden nagyobb felújítási munka esetén igényelhetők - nyílászárók cseréje, fűtési rendszer felújítása, biztonsági berendezések felszerelése.

A magyar társadalom felét érintheti az intézkedés

Orbán egy felmérésre hivatkozva elmondta, hogy az új, állami kamattámogatású hitelek 1,3 millió családot érinthetnek. Erkölcsileg azért pozitív a rendelkezés, mert elsősorban a kispénzűek, a diákok lehetőségeit szélesíti ki - az eddigi, új lakás vételére felvehető hitel elsősorban azokat támogatta, kiknek volt pénzük új lakást venni.

Borókai Gábor kormányszóvivő a miniszterelnök által elmondottakhoz hozzátette: A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatain alapuló átlagjövedelemmel rendelkező család, az új kedvezmény igénybevételével 6 millió forintos hitelhez juthat. A tíz százalékos támogatás visszamenőleg érvényes - tette még hozzá. Ez mintegy 8 ezer család 7 százalékos kamattámogatás igénybevételével felvett hitelének kamatát csökkenti majd.

Mezőgazdasági kérdésekről is esett szó

Orbán Viktor elmondta, hogy folytatódnak a szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásai. Eddig a nyugdíjasok kínálták fel az államnak megvételre külső üzletrészüket, hétfőtől azok is felkínálhatják, akiknek szövetkezete felszámolás, végelszámolás, vagy csődeljárás alatt áll.

Hétfőtől ugyancsak igényelhetők a sokat vitatott agrárhitelek a közvetve állami tulajdonban levő Konzumbankon keresztül - a Konzumbank főrészvényese ugyanis a Magyar Fejlesztés Bank.

Márciustól állami kamattámogatású hitelt vehetnek fel a családi gazdaságok és a mezőgazdasági kis- és középüzemek a földművelési tárca és a Magyar Fejlesztési Bank hétfői megállapodása alapján. A hiteleket az állami tulajdonban lévő bank termőföldvásárláshoz, fejlesztéshez és forgóeszköz-beszerzéshez nyújtja. A kormány tervei szerint az idén mintegy 100 milliárd forintot helyeznek ki 50-100 százalékos kamattámogatással és részben 60 százalékos állami kezességvállalással. Az öt évre rögzített kamat 7,01 százalékos lesz.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Lakáshitel 2002
(az Üzleti Negyed rovata)

A lakáshitelt nyújtó bankokról
(az Üzleti Negyed összeállítása)

Korábban:

Csökkenhetnek a használt lakások hitelkamatai
(2002. február 25.)