Jól halad az anonim betétek nevesítése

Vágólapra másolva!
Jó ütemben halad az anonim betétek nevesítése az integrált takarékszövetkezeteknél. Februári összesítések szerint a nem névre szóló betétek korábbi 60 milliárd forintos állományából 49 milliárd forintnyit már névre szólóan regisztráltak. Az anonim betétformákat a tavaly decemberben hatályba lépett pénzmosás elleni törvénycsomag szüntette meg.
Vágólapra másolva!

A februári összesítés szerint az integrált takarékszövetkezeteknél elhelyezett, nem névre szóló betétek összege 49 milliárd forintra csökkent a pénzmosás elleni törvény múlt év végi hatálybalépésekor regisztrált 60 milliárd forintról - mondta Tóth Kálmánné, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója.

Az integrációban részt vevő 169 takarékszövetkezet mindegyike rendelkezett nem nevesített betéttel, volt olyan szervezet ahol állományuk elérte a 2-3 milliárd forintot is. Tóth Kálmánné hozzátette, hogy a nevesítés jelentős többletmunkát ró a szervezetekre.

- A takarékszövetkezetek ugyan felkészültek a munkára, ám a gyakorlati megvalósítást nehezíti a törvény végrehajtási rendelete több ponton nem egyértelmű - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a tisztázatlan kérdésekben állásfoglalást kértek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF).

Tóth Kálmánné megerősítette, hogy a nevesítéssel összefüggésben betétkivonást nem tapasztaltak, sőt az integrált takarékszövetkezetek forrásállománya februárban meghaladta az egy évvel korábbit.

Korábban Balogh László, pénzmosás elleni kormánybiztos is úgy vélte, hogy a magyarországi anonim betétállomány nevesítése jó ütemben és zökkenőmentesen halad. A kormánybiztos március közepén arról számolt be, hogy januárban a pénzintézetek a teljes anonim betétállomány 13 százalékát, összesen mintegy 40 milliárd forintnyi betétet nevesítettek.

A kormánybiztos utalt arra is, hogy az OECD égisze alatt működő független, pénzmosás elleni szervezet, a FATF különösen elégedett az anonim betétek megszüntetése érdekében tett magyar lépésekkel, amit a közelmúltban Budapesten tartózkodó Clarie Lo, FATF elnök is megerősített. Ezt követően a FATF azt vizsgálja majd, hogy milyen következetesen hajtják végre Magyarországon a törvényt. A kormánybiztos jó esélyt látott arra, hogy az illetékes vizsgálóbizottság már a FATF következő, júniusi plenáris ülésén javasolja, hogy Magyarország kerüljön le a pénzmosás elleni küzdelemben nem kellően együttműködő országok listájáról.

(MTI)

Korábban: