Olcsó keszegezés, drága felszállás - hazai hobbi-körkép

Vágólapra másolva!
Összeállításunkban néhány költséges és kevésbé költséges szabadidőtöltés anyagi vonzatait gyűjtöttük össze. Az adatokból kiderül, hogy a vitorlázás, és a búvárkodás tudománya akár néhány tízezer forintért elsajátítható, de horgászni már 5 ezer forint leszurkolása után is lehet. Ha viszont repülőgépet szeretnénk vezetni üres óráinkban, vagy inkább szarvasra vadásznánk, akkor kicsit mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni.   
Vágólapra másolva!

Vitorlázás 35 ezerért, hajó 4 millióért

A hazai vitorlásiskolák által indított elméleti, és gyakorlati tanfolyamok, a szolgáltatás minőségétől függően 50-80 ezer forintba kerülnek. Kisebb, kétszemélyes, és alacsony fenntartási költségű használt vitorlást már 350- 400 ezer forintért is lehet vásárolni, a nagy, tőkesúlyos, kajütös hajók azonban már több millió forintba kerülnek. Ez utóbbiak tárolása, karbantartása, és üzemeltetése is jelentős összeget tesz ki. Részletek...

Repülés: a kiváltságosok hobbija

Az egyik legdrágább, és kevesek által választott szabadidőtöltés a kisgépes repülés. A tanfolyam milliós költségei melllett a gépek bérlése, illetve tárolása, javíttatása, a repülötéri díjak fizetése, illetve az üzemanyag biztosítása is milliós összegeket emészt fel évente. Egy viszonylag idős - 30 éves - kisrepülő 5-10 millióba, egy hasonló kategóriájú, de új repülő akár 40 millió forintba is kerülhet. Tovább...

Búvárkodás: a megfizethető luxushobbi

A számtalan hazai búváriskola padjaiból az elmúlt néhány évben többezer hobbibúvár került ki. Ez az egyre népszerűbb, és egyre elérhetőbb sport különlegessége ellenére igen olcsó, bár a teljes felszerelés itt is több százezer forintba kerül. A felszereléseket persze egyszerűbb bérelni, amit gyakorlatilag minden búvárközpontnál megtehet az ember. A magyarországi búváriskoláknál már 80 ezer forintért befizethetünk egy egyhetes adriai búvártúrára. Részletek itt...

Vadat...

Egyre népszerűbb - de még meglehetősen drága mulatság - hazánkban a vadászat, különösen, hogy az utóbbi időszakban már nem kell vadásztársasági-tagságot szerezni az állatok elejtéséhez. Egy vadásztanfolyam vizsgával együtt 50-60 ezer forintba, egy alsó kategóriájú vadászfegyver ugyanennyibe kerül. A vadak elejtéséért kilövési díjat kell fizetni, ami fajonként és méretenként változó. Tovább...

...s halat

Magyarországon az egyik legolcsóbb, és legnépszerűbb szabadidőtöltés a horgászat. Napjainkban több mint 300 ezer horgászt tartanak nyilván a hazai horgászegysületek. A kezdő horgászok már néhány ezer forintért letehetik a szükséges vizgákat, és 20-40 ezer forintért minőségi, és tartós felszerelést vásárolhatnak. Részletek...

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: