Veszteség a Phylaxia Pharmanál

Vágólapra másolva!
A Phylaxia Pharma Rt. 2002 első félévét 39,74 millió forint konszolidált adózás utáni veszteséggel zárta, szemben a 2001 első félévében elért 4,1 millió forint nyereséggel - derül ki a társaság gyorsjelentéséből.
Vágólapra másolva!

A gyógyszeripari csoport értékesítési árbevétele 28 százalékkal csökkenve 445,8 millió forintot tett ki. Az exportból származó bevétel 20,3 millió forintra esett vissza a 2001 első félévi 116,1 millió forintról. A vállalatcsoportból kiváló társaságok árbevétel kiesése miatt a belföldi forgalom is csökkent: a 425,6 millió forintos értékesítés 15 százalékkal alacsonyabb a tavalyi bázisnál.

Az anyavállalat árbevétele 402,3 millió forint, adózott vesztesége pedig 44,19 millió forint volt az első félévben. A csoportnál végrehajtott reorganizáció eredményeként az anyagjellegű ráfordítások 37 százalékkal csökkenve 302,7 millió forintot értek el. A személyi jellegű ráfordítások 81,28 millió forintot tettek ki, ez ugyancsak 37 százalékos csökkenés.

Mind az anyavállalat, mind a csoport az üzemi eredmény szintjén nyereséges volt. Az anyavállalat üzemi nyeresége 23,68 millió forint, a csoportszintű nyereség pedig 12,74 millió forintot tett ki. Ez utóbbi 27 százalékkal elmarad a bázistól.

A Phylaxia Pharma Rt. jegyzett tőkéje 1,029 milliárd forint, saját tőkéjének értéke 1,082 milliárd forint. A konszolidált saját tőke 879 millió forint volt az első félév végén.

(MTI)