<P class="MsoNormal">Elvis háza a legjobb üzlet

Vágólapra másolva!
Elvis Presley, a rock and roll királya nem volt jó üzletember. Amikor 1977. augusztus 16-án meghalt, pénzügyei olyan siralmas állapotban voltak, hogy örökségének kezelői azon gondolkodtak, eladják memphisi, Graceland-nek nevezett, fehér oszlopos, amerikai mélydéli stílusban felépített villáját, mert túl költségesnek tartották fenntartását.
Vágólapra másolva!

Mint utólag kiderült hebehurgya lépés lett volna az ingatlan értékesítése. Végül inkább amellett döntöttek, hogy megnyitják a házat a turisták előtt. Azóta Graceland évente 600 ezer látogatót fogad - a 25. évfordulóra egyetlen napra vártak legalább 100 ezer embert, akik gyertyával virrasztanak Elvis lelki üdvéért - és ennek fő haszonélvezője egyetlen örököse, lánya, Lisa Marie lett.

Az Elvis Presley Enterprises részvénytársaság igazgatója, Jack Sodden szerint minden évben többször felröppen a hír valahol a világban, hogy Lisa Marie eladja Gracelandet. A hír pedig természetesen nem igaz. A Forbes Magazine listáján Presley a "legjobban kereső" elhunyt híresség, megelőzve Charles Shultzot, Snoopy és Charlie Brown atyját, és John Lennont. A lap becslései szerint a Presley-örökség 2001 júniusa és 2002 júniusa között 37 millió dollárral gyarapodott, amihez Graceland 15 millióval járult hozzá az emlékházba szóló belépőjegyekkel.

Presley még 1957-ben, karrierje korai időszakában vásárolta meg 102 500 dollárért Gracelandet, amelynek nevét még előző tulajdonosa adta. Itt is halt meg 42 éves korában, kábítószer-, illetve nyugtató-túladagolás okozta szívrohamban, és itt is temették el a ház mögötti kis kertben. Halálakor 1,4 millió dollárja volt a folyószámláján, valamint 750 ezer dollár megtakarított pénze - egy olyan kaliberű szórakoztató művész számára, mint amilyen ő volt, ez szinte a koldusszegénységgel volt egyenlő. Egész vagyonát 7,6 millió dollárra értékelték, de ebből még az adót is le kellett vonni.

Mivel Elvis nem értett a pénzhez, menedzserei pedig könnyedén bevitték az erdőbe - Tom Parker "ezredes" például hosszú éveken át minden bevételéből, jogdíjából 50 százalékot tett zsebre -, soha nem gondolt arra, hogy a lemezeivel, koncertjeivel, filmjeivel keresett vagyonát befektesse, vagy pedig hogy jövedelmét megóvja az adóktól - idézte fel a múltat az AP.

1981-ben az akkor még csak 13 éves Lisa Marie-t képviselő ügyvéd elérte, hogy a Parker-féle szerződéseket semmisnek tekintsék, 1982-ben pedig a Presley-hagyaték igazgatói a Király volt felesége, Priscilla jóváhagyásával megnyitották a Gracelandet a rajongók előtt. Az elsődleges cél az volt, hogy előteremtsék a ház fenntartásához szükséges évi 500 ezer dollárt, de a rock and roll-túrák hamarosan sokkal jövedelmezőbbnek bizonyultak. Még harcolniuk is kellett azért, hogy bezárják a közeli utcákban nyílt bóvlibutikokat, amelyek elárasztották a környéket a legízléstelenebb Presley-szuvenírekkel.

Jack Soden, a hagyaték igazgatója, hogy a teljes ellenőrzést biztosítsa, rávett Kansas City-beli ingatlan-befektetőket Graceland megvásárlására, azzal, hogy aztán kilencéves lízingre kiadják az örökségnek - kilenc év után pedig az eladási áron vásárolták vissza az épületet. Azóta milliókat költöttek a birtokra, a házra, múzeumaira és ajándékboltjaira - lassan az egész kezdett Disneylandre hasonlítani.

Apropó, Disney: a világhírű cég júniusban mutatta be Lilo és Stitch című rajzfilmet Amerikában, amelynek főszereplője egy Elvis-rajongó hawaii kislány. Az örökség kezelői azt is kijárták Tennessee állam törvényhozóinál, hogy Lisa Marie örökölhesse híres apjának reklámozási jogát.

Az üzlet tehát prosperál, és nem úgy tűnik, hogy Presley és Graceland iránt csökkenne az érdeklődés. Soden szerint az emlékház varázsát az is élteti, hogy Elvis, ellentétben sok más sztárral, nem ingázott keleti és nyugati parti házai között, hanem élete végéig ragaszkodott gyökereihez, a Délhez, és Graceland igazi otthona volt.

(MTI)