Viharfelhők Mol és az E.On gázüzlete körül

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság elutasította a Gas de Portugal (GdP) megvásárlását az Energias de Portugal (EdP) és az olasz ENI társaságoknak. Ráadásul a döntést figyelembe veszik a Mol gázüzletág értékesítésének jóváhagyásánál is.
Vágólapra másolva!

Szerdán az EU elsőfokú bírósága jóváhagyta az EU-bizottság tavalyi vétóját a GdP megvásárlásáról. A portugál Energias de Portugal energiavállalat és az olasz ENI villamosművek 1,2 milliárd euróért akarta megvenni a portugál gáztársaságot, a GdP-t, úgy, hogy 51 százaléka az EdP-é, 49 százaléka pedig az ENI-é lett volna - hozta nyilvánosságra az MTI. A bíróságon az eljárás a vevők jogorvoslati kérelmére indult, amelyet a brüsszeli bizottsági döntéssel szemben terjesztettek be.

Jóllehet az Európai Bizottság számos tévedést követett el döntésekor a gázpiacokat illetően, az Energias de Portugal most is uralkodó szerepének erősödése a portugál árampiacon önmagában is indokolja az elutasító döntést - olvasható a bíróság szerdai közleményében.

Az EU-bizottság mint versenyfelügyelet tavaly azzal indokolta a felvásárlás megakadályozását, hogy Portugáliában "megfojtaná" az árampiac felszabadításának előnyös hatásait, ha az Energias de Portugal, az ország legnagyobb áramtermelője és -szolgáltatója, együtt az olasz ENI-vel, megvennék a Gas de Portugal gázműveket az állami többségű Galpenergia energiavállalattól. A Galpenergiában az EdP részesedése 14,5 százalékos, az ENI-é 33,3 százalékos.

Az Energias de Portugal (EdP) azzal indokolta a jogorvoslati kérelmet - amelyet a bíróság most első fokon elutasított -, hogy a felvásárlás nem erősítené monopóliumát Portugáliában, viszont valamennyi résztvevőt hozzásegítené, hogy nagyobb eséllyel versenyezzenek a javasolt, egységes ibériai-félszigeti árampiacon, amely nemsokára a legnagyobb európai azonnali piaccá válhat.

A tavalyi vétó három év óta az első eset volt, hogy az EU-bizottság elutasított egy vállalatfelvásárlási-egyesülési tervet. Korábban, különböző ügyekben, a bizottság három vétóját nem hagyta jóvá az Európai Bíróság.