Turisztikai fejlesztés a Velencei-tónál

Vágólapra másolva!
Velencei-tó kapuja elnevezéssel, európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként Velencén - jelentette be csütörtökön Velencén a Közép-dunántúli Regionális Tanács elnöke.
Vágólapra másolva!

A tíz elemből álló projekt megvalósítására - sikeres pályázat eredményeként - 1,58 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a tóparti város önkormányzata, amely mintegy 600 millió forint önrésszel járul hozzá a beruházáshoz - mondta Pál Béla.

Az önkormányzatnak fél év áll rendelkezésére az engedélyek beszerzésére, majd a szerződéskötést követően két év alatt kell tető alá hozni a beruházást.

Ecsődi László (MSZP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, a megvalósítást segíti, hogy a tóparton 6 milliárd forintos költséggel már befejeződött a szennyvíz csatorna kiépítése.

Oláhné Surányi Ágnes (MSZP), Velence polgármestere elmondta: a fejlesztés eredményeként 80 000 négyzetméternyi területen megújul a Velencei-tó partja. A projekt teljes területén megtörténik a közművek felújítása, illetve ahol szükséges, az újak telepítése.

Gyalogos sétány épül a kikötőtől a termálfürdőig és több mint 800 méteren a kikötőben, továbbá megépül a kikötőn átívelő gyalogos híd, amely a termálfürdőhöz vezető sétányokhoz kapcsolódik.

A tó parton lídós, homokos partszakaszt alakítanak ki 15 800 négyzetméteren. Felújítják a partfalat, a tó partján pedig látványszökőkúttal, medencével, parkkal körbevett, díszburkolatos rendezvénytér épül. Közvetlenül a homokos strand mellett fedett korzót alakítanak ki, amelynek egyik fele nyitott, míg az ugyancsak a projekt keretében felépülő szolgáltató központ felé eső részén pedig zárt, fűtött, klimatizált sétányt építenek.

A korzó központjában háromszintes épületet emelnek, ahol regionális információs központ, rendezvénytér, kommunális helyiségek, galériás, panorámás terasz és rendezvények megtartására alkalmas díszterem is lesz.

A fedett, zárt korzó második szintjén panoráma sétány létesül, a korzó mentén pedig 2700 négyzetméteres szolgáltató ház épül.

A polgármester tájékoztatása szerint a támogatási szerződést várhatóan még az idén megkötik, s a beruházást 2010 tavaszára kívánják befejezni. A számítások szerint a beruházás 13 év után már csak nyereséget fog termelni.