Chavez most a cementipart monopolizálja

Vágólapra másolva!
Kétmilliárd dollár fejében ismét Hugo Chávez elnök diktálhatja az árakat a venezuelai építőiparban. A mexikói Cemex még próbálkozik az ellenállással, de a gyárait már állami irányítás alá helyezték. A Népszabadság szerint a szektor teljes államosítása révén a szegények is építkezhetnek majd a dél-amerikai országban.
Vágólapra másolva!

Hugo Chávez elnök tartotta magát áprilisi ígéretéhez, és államosította a teljes venezuelai cementipart, hogy bebetonozza hatalmát, és továbbvigye országát a szocializmus felé vezető úton - tájékoztat a Népszabadság.

Az állami televízió élő adásban közvetítette, amint Rafael Ramirez energiaminiszter a Nemzeti Gárda csapatainak kíséretében ünnepélyesen elfoglalja a Cemex Anzoateguiban lévő gyárát. A legnagyobb, a "piac" 50 százalékát uraló mexikói gyártó vörös posztó a venezuelai vezetés szemében, mert önként, a felkínált áron nem akaródzik eladnia gyárait és kivonulnia az országból. A rekvirálást azt követően hajtották végre, hogy a tizedik tárgyalási forduló is eredménytelenül zárult.

A Magyarországon is jelen lévő Cemex 1,2 milliárd dollárt követel (kér) gyáraiért. A mexikóiak alkupozíciója mindenesetre gyengült, a bevett gyakorlat szerint Venezuela az államosítás után is folytatja az ártárgyalásokat, ám engedni ettől fogva már nem áll érdekében, még akkor sem, ha a Cemex a bírósággal fenyegetőzik.

Ezt az utat választotta egyébként az Exxon Mobil: a világelső olajipari konszern 12 milliárd dollárra pereli Venezuelát a "vagyonelkobzás" miatt. Azért a cementgyártót sem kell félteni: a vagyon meghatározó részét idejekorán kivitte a dél-amerikai országból, júniusban pedig rendkívüli osztalék kifizetésével szinte a teljes készpénzállományt hazautalta anyacégének.