Vágólapra másolva!
Egyre jobban érzi a válságot Európa legnagyobb médiacsoportja, a német Bertelsmann. A cég nyereségének tavalyi csökkenése után az idén is visszaesésre számít, főként a hirdetési piac gyengélkedése miatt.
Vágólapra másolva!

A Bertelsmann az adózott eredménye tavaly 270 millió eurót tett ki, ami 30 százalékos visszaesést jelent éves szinten. A cég üzemi eredménye 8,7 százalékkal 1,6 milliárd euróra mérséklődött, a bevétel pedig 0,5 százalékkal 16,12 milliárd euróra apadt.

Idén a hirdetési piac zsugorodása miatt az árbevétel és az üzemi eredmény csökkenésére számít a médiavállalat, részleteket azonban nem közölt. A vállalat vezérigazgatója csak annyit mondott, a menedzsment az idén lemond jövedelmének feléről, mint fogalmazott "válság idején szeretnének példát mutatni".