Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A német Bertelsmann AG médiacsoport 78 millió eurós veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben. Egy évvel korábban 35 millió eurós többletet mutatott a mérleg. A 90 százalékban a Bertelsmannhoz tartozó RTL Group SA - Európa legnagyobb tévétársasága - üzleti eredménye 53,7 százalékkal csökkent.

Az árbevétel alapján Európa vezető és a világ negyedik médiavállalalata 3,53 milliárd nettó bevételt ért el 2009 első három hónapjában, szemben a tavalyi 3,77 milliárddal. A bevétel egyharmadát kitevő hirdetésekből 10 százalékkal kisebb összeg folyt be az egy évvel korábbinál.

Hartmut Ostrowski vezérigazgató május elején bejelentette, hogy hozzáfognak a Bertelsmann történetének legnagyobb szabású takarékossági programjához. Több 100 millió eurót kívánnak megspórolni egyebek között a költségek lefaragásával, a hatékonyság növelésével és elbocsátásokkal.