Több mint 4 milliárd hitelt vesz fel a MÁV

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Magyar Államvasutak (MÁV) négymilliárd forint és 2 millió euró (jelenlegi árfolyamon: 531 millió forint) forgóeszközi hitel nyújtására írt ki közbeszerzési pályázatot - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából.

A MÁV sajtóosztályának tájékoztatása szerint a hitel lejáró forgóeszköz hitelek refinanszírozást szolgálják. A bankok közötti nagyobb verseny érdekében a forinthitel összegét két részre: 1,7 és 2,3 milliárd forintra bontották.

A MÁV-csoport hitelállományának jelentős része a MÁV Zrt.-nél van, de a leányvállalatok a likviditás fenntartásához szükséges folyószámla hitelkerettel rendelkeznek. A vontatási tevékenységet végző MÁV TRAKCIÓ Zrt. a megalakulásakor a tevékenységéhez kapcsolódó hitelállományt "magával vitte", és ezt követően is vett, illetve vesz fel fejlesztési hitelt. A MÁV-TRAKCIÓ a 25 darab plusz opcionálisan további 25 darab villamos mozdony beszerzését célzó finanszírozási hitelre írt ki már korábban közbeszerzési eljárást, amelynek elbírálása most folyik.

A félév végén, 2009. június 30-án a MÁV-nak 11,4 milliárd forint rövidlejáratú hitele volt, míg a hosszúlejáratú hitelállomány elérte a 208,9 milliárd forintot.