Felpörögtek a lakásberuházások Magyarországon

Vágólapra másolva!
A második negyedévben is csökkent a beruházási aktivitás Magyarországon, de a lakásépítéseket is tartalmazó ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 10,6 százalékkal nőtt az előző évihez képest.
Vágólapra másolva!

A második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első félévben a beruházások volumene 6 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdasági beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 0,4 százalékkal nőttek - közölte a KSH.

A beruházások második negyedévi 4,7 százalékos csökkenésén belül a gép- és berendezésberuházások 11,6 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól; az építési beruházások viszont a lakásberuházásoknak és az autópálya-építéseknek köszönhetően 1,1 százalékkal nőttek.

A nemzetgazdasági ágak többségében csökkenést regisztrált a KSH. A feldolgozóipar beruházásai 17,8 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakinál - ezen belül főként a gumi-, műanyagtermék-gyártás beruházásai estek vissza az előző évek nagyberuházásait követően. Csökkentek a beruházások a jármű-, valamint az élelmiszer-, ital-, dohánygyártásban is. A legnagyobb mértékben az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység beruházásai maradtak el (47,2 százalék) az előző évitől. Nagyobb visszaesés figyelhető meg a pénzügyi, biztosítási tevékenységben (46,4 százalék), az építőiparban (41,4 százalék), illetve a humán-egészségügyi, szociális ellátásban (33,1 százalék) is.

A nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciája ellenére több ágban is növekedés tapasztalható. A lakásépítéseket is tartalmazó ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 10,6 százalékkal nőtt az előző évihez képest, összefüggésben a lakásberuházások növekedésével. A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásai 14,3 százalékkal emelkedtek, elsősorban az út- és autópályaépítések,
valamint a kötöttpályás közlekedési beruházások eredményeképpen. A bányászatban jelentősen nőtt a földgázkitermeléshez kapcsolódó beruházások volumene (40,6 százalék). Az energiaipar beruházásainak nagy arányú növekedése (26,9 százalék) a villamoserőmű- és -hálózat-bővítéseknek köszönhető.