Varga: A Fidesz sem tolerál 7 százalékos hiányt

Vágólapra másolva!
A Fidesz reagált a hétfői IMF kijelentésre, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap nem engedi a 7 százalékos vagy nagyobb költségvetési deficitet. Varga Mihály fideszes képviselő szerint az ellenzéki párt "sem tolerál" hiánynövelést célzó gazdaságpolitikát.
Vágólapra másolva!

Hétfőn jelentette be az IMF tárgyalódelegációja, hogy bár lát kockázatokat a jövő évi magyar költségvetésben, a 3,8 százalékos hiányt alapvetően reálisnak tartja. Ezzel szemben egy 7 százalékos hiányt, aminek a veszélyéről a Fidesz kívánta felhívni a figyelmet, nem tolerálna a Nemzetközi Valutaalap - mondta James Morsink delegációvezető. Elmondása szerint találkoztak az ellenzéki párt vezetőivel, ahol a politikusok tájékoztatták álláspontjukról az IMF-t.

Varga Mihály volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott keddi sajtótájékoztatóján, hogy "a Fidesz sem tolerál olyan gazdaságpolitikát, amely a hiány növelését tűzi ki célul." Szerinte a Fidesz 1998-2002 között növekedés mellett olyan politikát folytatott, amely a hiány és az államadósság csökkenésével járt. Az IMF a találkozón elismerte, hogy "a tételek léteznek" - mondta Varga. Hozzátette: a vártnál is nagyobb GDP-csökkenés miatt jövőre adóbevételek maradnak el, s ezt "úgy tűnt az IMF is megértette" - fogalmazott. A politikus ezek miatt értetlenségét fejezte ki, mondván: "nem tudom, hogy ezzel kinek akart üzenni Morsink úr."

Orbán Viktor szerint a 3,8 százalékos hiánycél csak papíron jöhet ki, úgy, hogy az állami vállalatoknál, a Magyar Nemzeti Banknál, illetve számos más területen felhalmozódó, és csak később jelentkező hiányadatokat elhallgatják. Az ellenzék reálisan 7,5 százalékos hiánnyal számol a költségvetésben.

Az [origo] számításai szerint a Fidesz által kalkulált hiány nagy része abból adódna, hogy a feltehetően kormányra kerülő párt "tiszta lappal kezdene" és átvállalná az állami cégek adósságát. Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter szerint az adósságátvállalás nem indokolt és nem is kötelező. Ezzel szemben az 1998 és 2002 közti Orbán-kormány 1999-ben és 2001-ben is átvállalta a MÁV adósságait. Most úgy tűnik, hogy az ellenzéki párt kormányra kerülve szívesen rendezné az érintett cégeket (köztük a BKV-val, de szóba kerülhetnek a kórházak is), de feltehetően csak akkor, ha a lépést össze tudják kötni a szocialista hátterű kormány tevékenységével.

A Fidesz álláspontja nem egyedülálló. A Költségvetési Tanács szerint "az állami vállalatok eredményével kapcsolatos államháztartási elszámolási szabályok következetes alkalmazása" egyelőre nem valósult meg, a 2010-ben életbe lépő szabály szerint azonban az állami cégek működése is meg kell jelenjen az eredményszemléletű hiányban. Emellett szóba került még az E.ON gázszolgáltató árkompenzációja és az "Út a munkába" program hiányzó fedezete is. A Pénzügyminisztérium közlése szerint ezek a tételek nem növelik a hiányt, mivel előbbi nem is jelenne meg a költségvetésben, utóbbira pedig megvan a fedezet. Végül a szokatlanul nagyra tervezett tartalék előzetes elköltése is növeli a jövő évi kockázatokat.