Nekiment az autómamutoknak Chavez

Vágólapra másolva!
Az olaj-, a fém és a kávészektor után újabb iparágat szemelt ki magának a venezuelai elnök, Chavez ezúttal a külföldi autógyártóknak adott ultimátumot.
Vágólapra másolva!

Venezuela elnöke, Hugo Chavez kijelentette, hogy a dél-amerikai országban jelen levő autógyártó vállalatoknak két lehetősége van: vagy megosztják technológiai megoldásaikat a helyi cégekkel, vagy elhagyják Venezuelát.

A BBC tudósítása szerint Chavez ultimatuma a Toyotának, a Fordnak, a General Motorsnak és a Fiatnak szól. A Toyota különösen veszélyben érezheti magát, Chavez ugyanis úgy véli, hogy a japán cég nem gyárt elég olyan járművet, amit a közösségi közlekedésben lehetne használni, és el is rendelt egy vizsgálatot ezzel kapcsolatban.

Chavez szavait érdemes lehet komolyan venni, a dél-amerikai országban ugyanis elnöksége alatt államosították az olaj-, a fém- és a kávéipar nagy részét. Az autógyártók egyelőre nem reagáltak az elnök szavaira - az iparág jelentőségét jól mutatja, hogy tavaly Venezuelában összesen több mint 135 ezer gépkocsit és teherautót gyártottak.