Meglévő gyárát fejleszti a Bosch Magyarországon

Vágólapra másolva!
A walesi gyár bezárásával egy időben Magyarországon bővíthet a Bosch. A cég elmondása szerint meglévő üzemet bővítenek, tehát Budapest, Hatvan vagy Miskolc reménykedhet munkahelyek teremtésében.
Vágólapra másolva!

A BBC értesülése szerint bezárják a Bosch walesi üzemét, elbocsátják a 900 fős munkaerő-állományt és a termelés egy részét Magyarországra hozzák. A Cardiffhoz közeli telepen az autóipar számára gyártottak berendezéseket, például generátorokat.

Ficzere Ferenc, a magyar Bosch kommunikációs igazgatója az [origo] érdeklődésére megerősítette a BBC értesülését. Elmondta, hogy a várhatóan február végén záruló tárgyalásokon fogják véglegesíteni a döntést.

A hazai fejlesztés már meglévő telephelyet érint Ficzere elmondása szerint, de részleteket nem tudott mondani. A Bosch magyarországi telephelyei közül Budapesten, Hatvanban és Miskolcon is van autóipari gépeket gyártó részleg, így bármelyiken elképzelhető a fejlesztés. A fejlesztés mértékét, hogy mekkora munkaerő-felvétel várható, nem lehet még tudni, mivel azt a kereslet alakulásától teszi függővé a Bosch.

Annak ellenére fejleszt Magyarországon a német cég, hogy már a 2008-as eredménye sem volt túl fényes a válság kitörése miatt, s bár az eredményeket később közlik, várhatóan 2009. sem a nagy fellendülésről szólt. A Handelsblatt tavaly októberében arról írt, hogy akár borzasztó, a vártnál háromszor nagyobb is lehet a veszteség. A több ezres leépítés azonban Magyarországot nem érintette.