További díjcsökkenés jöhet a kgfb-piacon

Vágólapra másolva!
Akár 20-25 milliárd forintos díjcsökkenést is okozhat 2010-ben a biztosítók rohama és meglehet, hogy a következő évek váltói még többen lesznek. Változnak a kötelező törvény szabályai, a biztosítók pedig kénytelenek lesznek újraárazni.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek egyre növekvő számú autóst megmozgató kampányainak és a mára bekerülési árra csökkentett kötelező díjaknak köszönhetően akár azt is gondolhatnánk, hogy a hazai kötelező verseny elérte határait. A Biztosítás.hu szerint azonban elképzelhető, hogy a következő évek váltóinak száma a jelenlegi rekordot is meghaladja majd. A társaság szerint ugyanis, ha a hazai kötelező biztosítások profitabilitását összevetjük a fejlettebb piacokéival, azt láthatjuk, hogy míg itthon a kötelező biztosításokat művelő biztosítók nullszaldó körül, vagy szerény nyereséggel működnek, addig például a francia piacon versengő társaik egytől-egyig 6-15 százalékos veszteséget kénytelenek elkönyvelni évente.

A magyarországi helyzetet tovább bonyolítja, hogy az új kötelező törvényben foglaltak miatt 2011-től nem köbcentiméter, hanem kilowatt alapján kell majd árazniuk a biztosítótársaságoknak. Ez utóbbi azzal jár majd, hogy az eddig egy díjkategóriába tartozó - azonos köbcentivel, de különböző teljesítménnyel bíró - járművek kötelező díja ezentúl adott biztosítón belül is eltér majd egymástól. A 15 hazai társaság kénytelen lesz teljesen újraárazni kötelező biztosításait novembere, ami a Biztosítás.hu szerint jelentős piaci átrendeződéhez és további díjcsökkenéshez vezet majd.

1,5 millió váltás

Akár 20-25 milliárd forintos díjcsökkenést is okozhat 2010-ben a kötelező biztosítások piacán az a közel 1,5 millió darab kötelező biztosítási szerződés, melyet olcsóbbra cseréltek az autósok tavaly novemberben.

A Magyar Biztosítók Szövetségének összesített adatai alapján - az előző évek sikerkampányait figyelembe véve is abszolút rekordnak számító - 1 millió 460 ezer kötelező biztosításváltás történt tavaly novemberben. A közel 1,5 millió váltóból 950 ezer autós új biztosítóhoz szerződött, 510 ezer pedig korábbi biztosítóját választotta új biztosítójául, vagyis saját biztosítójánál kedvezőbb áron újrakötötte szerződését.

Az autósok megtakarítása mintegy 13-17 ezer forint volt szerződésenként, ami összességében 20-25 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Mindez akár 110 milliárd forint alá is csökkentheti, a tavaly még évi 130 milliárdos itthoni kötelező piacot.