Oszkó: Az átalakításhoz meg kellett szerezni a Malévet

Vágólapra másolva!
Nemcsak a Malév túléléséhez, hanem radikális átalakításához is szükséges volt arra, hogy a magyar állam tulajdont szerezzen a társaságban - erről írt internetes naplójában Oszkó Péter pénzügyminiszter. Szerinte az orosz tulajdonosnak és a magyar államnak is érdeke volt az állami tulajdonszerzés, amely feltőkésítéssel történt.
Vágólapra másolva!

Oszkó Péter szerint a magyar állam tulajdonszerzésére a Malévban nemcsak a társaság túlélése, hanem annak radikális átalakítása miatt is szükséges volt. A pénzügyminiszter internetes naplójában a szombati megállapodásról azt írta: az állami tulajdonszerzés nem az orosz tulajdonos részére történő vételárfizetéssel, hanem a Malév feltőkésítésével történt, a magyar állam így kizárólag a saját tulajdonába kerülő társaságba helyez vagyoni értéket.

A pénzügyminiszter blogjából az is kiderül, hogy a megállapodással egy jó fél éve tartó tárgyalási folyamat végére tettek pontot. Szerinte a Malév többségi tulajdonának sorsáról folyó tárgyalások során az orosz és a magyar fél alapvető érdekei megegyeztek.

A miniszter szerint ugyanis az orosz állami tulajdonú fejlesztési banknak nyilvánvalóan sosem állt szándékéban a Malév tulajdonosává válni, ez "akaratlanul" történt vele, miután a Malév korábbi orosz vevője csődbe ment. Hozzátette: a bank nem is tudott mit kezdeni a nyakába szakadt magyar légitársasággal, nem rendelkezett hozzá sem iparági tudással, sem helyismerettel; a politikai szempontokon kívül sok oka nem lehetett a Malév életben tartására, mialatt Oroszországban sorra mentek csődbe a helyi légitársaságok.

Így az oroszok számára is előnyös volt a magyar állam új, ősz elején tett ajánlata, mely szerint a Malév sorsának rendezése érdekében visszaveszik a többségi tulajdont, és az irányítás megszerzését követően a magyar állam maga gondoskodik a társaság továbbműködtetéséről - írta Oszkó.

A magyar érdek a miniszter szerint az, hogy egy önfenntartó és a gazdaság, illetve azon belül a turisztikai szektor növekedéséhez elengedhetetlen a légitársaság megléte. Ehhez azonban nemcsak a Malév túlélését kell biztosítani, hanem azt át is kell alakítani, oly módon, hogy a légitársaság fennmaradása ne feleméssze az adóbevételeket, hanem hozzájáruljon a növekedésükhöz - tette hozzá.

A Malév pénteki rendkívüli közgyűlésen állapodott meg a jelenlegi tulajdonos orosz és a magyar fél abban, hogy a jelenlegi orosz tulajdonos, az állami Vnyesekonombank kifizeti ugyan a 32 millió eurós bankgaranciát, de kiszáll a légitársaságból, amely így mintegy 95 százalékban ismét állami tulajdonba kerül. A fennmaradó 5 százalékos tulajdonrésszel az AirBridge rendelkezik; ismét állami tulajdonba került a Malév.