Ki lehet az MNB következő elnöke a piacok szerint?

Vágólapra másolva!
A választások utáni első napon felvetették az elemzők, hogy a jegybankelnök és a Fidesz korábbi konfliktusai miatt távozásra kényszerülhet az MNB első embere. Simor Andrást azonban védi a törvény, és az is kérdéses, hogy a Fidesznek érdeke-e a bankár gyors eltávolítása, ami lejtőre küldheti a piacokat. Az elemzők többsége szerint Szapáry György lenne a legjobb választás, de szóba jöhet Járai, Surányi, Hamecz és Auth is.
Vágólapra másolva!

A Fidesz várakozásokkal megegyező, meggyőző választási győzelme után már az első napon felvetődött, hogy kormányra kerülve a párt megpróbálja majd elmozdítani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki székéből Simor Andrást. A Fidesz ezt ugyan hivatalosan még nem közölte, de a párt vezetőinek korábbi nyilatkozatai alapján nem lenne meglepő, ha fellépnének a monetáris politika első embere ellen.

Az elemzők körében nincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy vajon a Fidesz bevállalja-e a jegybankelnök lecseréléséből adódó feszültségeket: a Wall Street Journal (WSJ) cikke szerint sokan erre számítanak a piacokon, a CNBC által idézett Nomura bankház szerint azonban Simor személye garancia a befektetők számára, így a Fidesz nem engedheti meg magának azt a felfordulást, ami az MNB élén történő cseréből adódna. A kérdés kényességére és a hozzá kapcsolódó érzékenysége utal, hogy az [origo]-nak nyilatkozó banki elemzők mindegyike kikötötte, hogy csak név nélkül mondja el véleményét Simor esetleges leváltásáról.

Mindenáron nem valószínű

"Bár a Fidesz részéről többször is elhangzott, hogy elmozdítaná Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank éléről, de így sem tartom valószínűnek, hogy a választások első fordulójában taroló párt mindenáron leváltaná az elnököt" - mondta egy magyar banki szakértő, aki szerint az biztosra vehető, hogy a jegybanki függetlenség esetleges sérülése miatt nem örülnének a befektetők Simor elküldésének.

"Kemény fába vágná fejszéjét a Fidesz, ha el akarná küldeni Simort" - vélekedett egy másik makroelemző, aki szerint a piacon ez egyelőre nem téma, bár a befektetők tisztában vannak vele, hogy a Fidesz finoman szólva nincs oda Simorért. Sokak szerint azonban a kritika a jövőben is csak szóbeli lesz. "Lehetnek pengeváltások a jegybank és a Fidesz gazdaságpolitikusai között, de kicsi a valószínűsége, hogy a Fidesz tűzzel-vassal fog harcolni a jegybankelnök leváltásáért" - tette hozzá az elemző.

Bizonytalanságot okozna

Egy ilyen harcnak bizonyosan nem örülnének a piacok, bizonytalanságot okozna, gyengülhetne a forint - ennek a politikai hozadéka pedig egyértelműen negatív lenne, azaz semmiképpen nem javítaná a Fidesz megítélését, ráadásul az sem biztos, hogy célt érne a kezdeményezés. "Az egész ügynek nagyobb a füstje, mint a lángja" - összegezte a Simor eltávolításával kapcsolatos híreket egy külföldi bankcsoport magyar képviselője.

A piaci szakértők szerint nehéz szétválasztani, hogy politikai vagy szakmai szempontból nem felel meg Simor a Fidesznek, de a jelek szerint inkább politikai tényezők - például Simor offshore-ügyei, illetve az a tény, hogy a Gyurcsány-érában nevezték ki, épp az akkori kormányfő javaslatára - miatt akarhat a Fidesz megszabadulni a jegybankelnöktől (Simort offshore-botránya miatt még vezető szocialista politikusok is lemondatták volna - erről itt olvashat részletesen).

A választások első fordulóját fölényesen nyerő párt szakmai oldalról azért támadja az MNB-elnököt, mert a Simor vezette monetáris tanács nem faragta "elég bátran" a kamatszintet. Ez az érv azonban könnyen támadható, a magyar kamatszint ugyanis soha nem látott mélységbe került így is, bár tény, hogy nem olyan gyorsan, ahogy azt a Fidesz szerette volna - az elemzők nagy többsége szerint azonban a párt kamatcsökkentési igényei inkább politikai üzenetek voltak, nem pedig végrehajtható döntések, a túl korai kamatvágás ugyanis a mélybe küldte volna az amúgy is sokat szenvedett forint árfolyamát.

A nagy trükk: MNB-PSZÁF-összevonás?

A piacon tehát nem nagyon számolnak a jegybankelnök leváltásával, de ha ez mégis bekövetkezne, technikailag bizonyára az önálló jegybank megszüntetésével, a PSZÁF-fal való összeolvasztásával lenne a legkorrektebben megoldható. Egy sima elnökcsere ugyanis feltehetően kicsapná a biztosítékot a jegybanki függetlenség felett éberen őrködő uniós intézményekben, mindenekelőtt az Európai Központi Bankban (EKB), és technikailag sem lenne egyszerű, az elnöki pozíció ugyanis jogilag erősen körül van bástyázva - épp azért, hogy ne lehessen leváltani az elnököt, akinek a mandátuma is szándékosan nyúlik át kormányciklusokon.

A jegybank elnökét - akárcsak a monetáris tanács többi tagját - a köztársasági elnök kizárólag abban az esetben mentheti fel, ha "nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el". Márpedig ebbe nehezen fér bele, hogy az általa követett monetáris politika vagy az elnök személye valamiért nem felel meg a kormánypártnak. A jegybankelnököt erővel, vagy ellehetlenítéssel tehát elég nehéz távozásra kényszeríteni, a Fidesz számára a legegyszerűbb megoldás az lehetne, ha Simor maga mondana le. Elvileg van lehetőség meg arra, hogy a kormánypárt és Simor megállapodik egymással a távozásról - de ebben az esetben is nehezen hinnék el a befektetők, hogy nem gyakoroltak nyomást az elnökre, ezért a piaci hatások így is negatívak lehetnek.

A PSZÁF-fal történő összevonás esetén is felmerülhet a befektetőkben, hogy csak azért olvasztják egybe a két pénzügyi csúcsszervezetet, hogy Simor elküldhessék a jegybank éléről, de ez így is viszonylag kulturált megoldás lenne, főleg, hogy az összevonást szakmailag is meg lehet indokolni (erről lásd keretes írásunkat).

Érv az összevonás mellett

A jegybank és a PSZÁF összevonásának fő indoka az lehet, hogy sokak szerint az önálló felügyelet nem elég erős, mivel nincsen szabályozási jogköre - így látja többek között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is. Az MNB-nek vannak ilyen jogkörei, tehát a felügyeleti jogokkal kibővített jegybank hatékonyabban láthatná el a funkciót az e mellett érvelők szerint.



Több elemző szerint nem valószínű, hogy a Fidesz ezzel kezdené a kormányzást, viszont ha csak jövőre vágna bele, akkor aligha az év közepére időzítené a váltást: logikus lenne 2012-től indítani az új struktúrát. "Simor hatéves mandátuma azonban 2013 elején lejár, tehát kérdés, hogy megéri-e alig több mint egy év kedvéért felvállalni egy ilyen konfliktust" - fogalmazott az egyik nagy nemzetközi bankház magyar szakértője. Annál is inkább, mivel a Fidesznek egy ilyen jellegű átalakítást szinte biztosan egyeztetnie kellene az IMF-fel és az EU-val.

Járai, Surányi, Szapáry, Hamecz, Auth, Adamecz?

"Ha sikerül eltávolítani Simor Andrást, akkor a jelen állás szerint több név is szóba jöhet, nem látni még egyértelmű favoritot" - mondta az egyik elemző. Van olyan vélemény, mely szerint a Fidesz-kormány alatti forgatókönyv érvényesül, azaz Járai Zsigmond kezd a Pénzügyminisztérium élén egyfajta válságkezelőként, majd Varga Mihály veszi át a PM vezetését, Járai pedig jegybankelnök lesz (Járai szerint Orbán már meg is kereste, hogy dolgozzon a kormányban - erről itt olvashat részletesen).

Surányi és Járai is kitöltötte a mandátumát

Az 1998-2002 közötti Fidesz-kormány idején Surányi György állt az MNB élén és közel sem volt feszültségmentes a viszonya a kormánnyal, "ennek ellenére a Fidesz kivárta a sorát", megvárta míg lejár Surányi mandátuma és Járai Zsigmondot nevezte ki elnöknek. Járai mandátuma is kitelt, pedig neki is komoly konfliktusai voltak a kormányzattal.

A Fidesz-elnökkel korábban kritikus, de az utóbbi időben kibékülni látszó Surányi György neve is felmerülhet a piaci pletykák szerint, de a legjobb választás sokak szerint az egykori jegybankár, mostanában pedig a Fidesz elnökének tanácsadójaként nyilatkozó Szapáry György lenne. "Szakmai, ezen belül is jegybankári múlja alapján a piacok Szapáryt elfogadnák" - mondta az egyik elemző, aki szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Fidesz megvárja, míg lejár Simor mandátuma és mindenféle harc nélkül, a forint-, a részvény- és állampapír-piaci hangulat veszélyeztetése nélkül nevezi ki az új elnököt. Vannak olyan vélemények is, hogy a Fidesz-alapító, egykori jegybanki igazgató Hamecz István lehet Simor utóda (Hamecz jelenleg az OTP Alapkezelő vezetője, Járai MNB-elnöksége alatt a jegybank legbefolyásosabb szakemberének tartották).

Van olyan vélemény is, miszerint hiba lenne olyan elnököt kinevezni, aki túlságosan kötődik a Fideszhez, ami azt jelentené, hogy Járai, Szapáry, vagy épp Hamecz jelölése ki is esik. "A függetlenség csorbítása nem jó üzenet, ezért a piacok elvárnák, hogy ha már átalakítás van, legalább olyan ember kerüljön oda, aki politikailag nem annyira erősen kötődik" - mondta egy banki szakértő, aki szerint volt jegybanki elnökök, illetve alelnökök jöhetnének szóba. Az egykori MNB-s vezetők közül ez alapján leginkább Auth Henrik és Adamecz Péter tűnik esélyesnek: mind a ketten aláírták a 2010-es költségvetést élesen bíráló, 29 közgazdász által jegyzett felhívást, Auth pedig az első Orbán-kormány időszakában, 1998 és 2001 között az állami kézbe került Postabank első embere is volt.

Amennyiben olyan bankár kerül a piacok által általában egyébként kedvelt Simor helyére, akit hitelesnek fogadnak el a külföldi befektetők, akkor egy időre a kiszámíthatatlanság veheti át az uralmat, de ez rövid idő alatt el is ülhet, és utána megnyugodhatnak a kedélyek. "Nyilvánvalóan a Fidesznek sem érdeke olyan embert odaültetni, aki készakarva rombolná Magyarország tekintélyét a monetáris politikán keresztül" - közölte az egyik szakértő, aki szerint az esetleges váltás piaci hatását az is befolyásolhatja, hogy egy ilyen bejelentéskor éppen milyen a hangulat a piacokon, milyen az aktuális költségvetési politika. Ez azt jelentheti, hogy ha eufóriában úsznak a piacok, akkor akár még az MNB-elnök leváltása sem okozna nagyobb felfordulást - fontos lehet tehát az időzítés is.