A Mol drágult, az OTP gyengült

Vágólapra másolva!
Minimális pluszt termelt pénteken a BUX. A vezető papírok közül a Richter és a Mol drágult, az OTP és a Magyar Telekom gyengült.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX - 39,12 pontos - 0,16 százalékos emelkedéssel, 24 764,76 ponton zárt pénteken.

A vezető részvények fgelemásan szerepeltek: az OTP árfolyama 0,3 százalékkal 7180 forintra gyengült, a Magyar Telekom árfolyama 1 százalékkal 720 forintra csökkent. Ezzel szemben a Mol 0,2 százalékkal 20 550 forintra, a Richter pedig 1,4 százalékkal 42 990 forintra drágult.

A nap folyamán több fontos makroadat is napvilágot látott, azonban sem a vártnál rosszabb amerikai GDP-adat, sem a chicagói beszerzési menedzserindex közzététele nem befolyásolta érdemben a kereskedést. Ezzel szemben délután négy órakor a negatív irányba indultak a piacok - mondta Varjú Péter, az Erste üzletkötője, aki az esés okát nem tudta pontosan megmondani. Mint mondta az Egyesült Államokban megjelent michigani bizalmi index vagy pedig a görög hírek hatására gyengültek a papírok a részvénypiacokon.