Vágólapra másolva!
Spanyolországban áttörte a 20 százalékot a munkanélküliségi ráta. A gyengélkedő gazdaság, az évtizedes ingatlanpiaci fejlődés összeomlása az állástalanok számának radikális emelkedéséhez vezetett.
Vágólapra másolva!

A tavalyi utolsó negyedévi 18,83 százalékról az idei első negyedévre 20,05 százalékra emelkedett a spanyol munkanélküliség aránya - írja a Wall Street Journal a spanyol statisztikai hivatal adataira támaszkodva. A kormányzat 19 százalékos becslését messze felülmúlta az adat, ami által a fejlett országok közül a spanyoloké lett a legnagyobb munkanélküliségi ráta.

Az Egyesült Államokból induló hitelválság pillanatok alatt semmivé tette a megelőző évek fellendülését. A kilencvenes évek végétől egy óriási fellendülés indult meg az országban, amelyet első sorban az olcsó hitelekre támaszkodó építőipar húzott. A hitelek elapadásával azonban visszájára fordult a folyamat. Egy év alatt 700 000 ember veszítette el az állását, ami által már 4,6 millió munkanélküli van Spanyolországban.

Raj Badiani, az IHS Global Insight közgazdásza szerint ráadásul ebben az évben aligha fog kijönni a gödörből a spanyol gazdaság, ezért az állástalansági trend sem fog fordulni. A katasztrofális állapoton a kormány javítani kíván.

A fejlett országok körében példátlanul magas spanyol munkanélküliség alapja a munkaerőpiac helytelen szabályozása - közgazdászok szerint. A kormány úgy próbálja javítani a foglalkoztatottságot, hogy csökkenti a munkaerő-felvétel és egyben a leépítések költségét is.

Spanyolországnak feltétlenül gazdasági pályát kell módosítania, mivel a magas munkanélküliség mellé magas költségvetési deficit is párosul, aminek következtében a Standard & Poors leminősítette az ország adósságát.