Megint Demján a leggazdagabb magyar

Vágólapra másolva!
A tavalyi csökkenés után idén már nem érződik a válság a leggazdagabb magyarok pénztárcáján, az élboly növelni tudta vagyonát. A Napi Gazdaság összeállítása szerint Demján Sándor 150 milliárddal vezet.
Vágólapra másolva!

A Napi Gazdaság gondozásában kilencedik alkalommal megjelenő, a 100 leggazdagabb magyar rangsorát az utóbbi évekhez hasonlóan 2010-ben is Demján Sándor vezeti. Az első helyezett 150 milliárd forintos vagyont mondhat magáénak, ami a tavalyi drasztikus csökkenés után több mint 10 százalékos növekedést jelent - áll a kiadónak az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

A második helyen álló Csányi Sándor (120 milliárd forint) és a harmadik Várszegi Gábor (100 milliárd forint), valamint az első tíz többi tagja esetében is jelentős gyarapodást mutatnak az adatok. Ha a válság még nem is ért véget Magyarországon, a jelek szerint a milliárdosoknak további jelentős hanyatlásra nem kell számítaniuk (a milliárdosok listáját itt nézheti meg).

A 100 leggazdagabb magyar összesen 257 milliárddal növelte a vagyonát tavaly. Az idei listára kerüléshez legalább 4,3 milliárd forint kellett.

Demján Sándor érdekeltségei - amellett, hogy ő a TriGránit elnöke - meglehetősen szerteágazóak. Nemrég eldőlt, hogy megveheti a Milton Bankot a tulajdonában álló Magyar Tőketársaság Zrt., amely elsődleges feladatának a forráshiánnyal küzdő magyar kis- és középvállalatok finanszírozását tartja.

Az üzletember korábban egy cégén keresztül megvásárolta Overdose tulajdonjogának egy részét is: Demján a versenylóról szóló megállapodást fő cége, az Euroinvest részéről írta alá, amelynek ő az elnöke és lényegében többségi tulajdonosa is.

Demján cégein keresztül erőművet épít Ajkán, van érdekeltsége a mezőgazdaságban, az infrastruktúra-fejlesztésben, az építőiparban, de az oroszországi szerencsejáték-piacon is.