Az alkotmányra hivatkozva maradna székében Simor

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Alkotmányos kötelezettségem, hogy kitöltsem a mandátumomat, erre tettem esküt" - mondta szerdán Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki az őt ért fideszes kritikákra reagált.

Simor közölte, hogy az esküjét nem szegi meg, vagyis kitölti a mandátumát. A jegybankár azt is elmondta: jelezte Varga Mihálynak és Matolcsy Györgynek, hogy készséggel áll a rendelkezésükre és két hét múlva kiadják azt a könyvet is, amelyben ismertetik a jegybanki célokat és stratégiát az új politikai vezetésnek. "Bízom benne, hogy együtt tudunk működni a jövőben" - mondta Simor.

A jegybankelnököt a választások utáni első nemzetközi sajtótájékoztatón komolyan kritizálta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, majd pedig a párt több prominens képviselője kifejtette, hogy offshore-ügyei miatt Simornak távoznia kellene az MNB éléről.

Simor több alkalommal egyértelművé tette már, hogy nem mond le.