OECD: Világszerte jelentős élelmiszer-drágulás várható

Vágólapra másolva!
Jelentős élelmiszer-drágulásra lehet számítani két nemzetközi szervezet - OECD és a FAO - prognózisa szerint. A legnagyobb mértékben a vaj drágulhat, de a búza és a növényi olajok ára is jelentősen emelkedhet.
Vágólapra másolva!

A gazdasági növekedés beindulása és az üzemanyagok árának emelkedése, valamint a bioüzemanyag elállításához szükséges növények termelésének növekedése miatt a következő években drágulni fognak az alapvető mezőgazdasági termékek - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD), valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kedden publikált elemzéséből.

A két évvel ezelőtti nagy árrobbanáshoz képest csökkent ugyan a fontosabb mezőgazdasági cikkek ára az elmúlt időszakban, de a 2010-2019 között években várható árak mindenképpen magasabbak lesznek az elmúlt tíz év átlagánál. A prognózis az élelmiszerbiztonsági kockázatokra is felhívta a figyelmet, mivel megállapításai szerint a nagy nyugat-európai importőr országokban stagnálni fog a termelés, viszont jelentősen növekszik majd egyebek mellett Kínában, Brazíliában, Indiában, Oroszországban és Ukrajnában.

A vaj vezetheti a drágulást

Az előrejelzés szerint a búza és a szemestermények ára reálértékben 15-40 százalékkal lesz magasabb az elkövetkező tíz évben, mint az árrobbanást megelőző tíz esztendőben, azaz 1997-2006 között. A növényi olajok 40 százalékkal, a tejipari termékek 16-45 százalékkal drágulhatnak - a legnagyobb mértékben a vaj ára mehet fel -, és drágulhatnak a hústermékek is, de a többiekhez viszonyítva kisebb mértékben.

A mezőgazdasági kibocsátás várhatóan Brazíliában növekszik majd a legnagyobb mértékben a következő évtizedben 40 százalékkal. Oroszországban 26 százalék, Ukrajnában 29 százalék, Kínában 26 százalék, Indiában 21 százalék körüli lesz a növekedés. Ezzel szemben az Európa Unióban mindössze 4 százalékos termelésbővülés várható.

Rövid távon is drágulás várható Magyarországon

Az elmúlt hetek rendkívül csapadékos időjárása miatt jelentős drágulás várható számos élelmiszer esetében. Az [origo] összeállítása szerint június első napjaiban az extrém időjárás okozta károkat egyelőre nem lehetett felbecsülni, de az biztos, hogy a földeken, a zöldség- és gyümölcstermelőknél végzett pusztítás miatt jelentősen, akár 50-100 százalékkal drágul a gyümölcsök többsége, így a szamóca, a meggy, a cseresznye, az őszibarack. Az alma kivétel lehet, mert az utóbbi években túltermelés volt, ezért ebből várhatóan nem lesz hiány.

A vízben álló földek és a kezelés hiányában várható növénybetegségek okoznak fejfájást a burgonyatermelőknek is. Nem zárható ki, hogy a tavalyi 40 forintos kilónkénti ár dupláját kell majd fizetni ősszel a burgonyáért. A minden elöntúő víz miatt a dinnyetermés is veszélyben van, attól azonban nem kell tartani, hogy kiürülnek a piacok.