Bill Gates adakozásra szólítja fel a milliárdosokat

Vágólapra másolva!
Több száz amerikai milliárdost győzköd arról Bill Gates és Warren Buffett, hogy a vagyonuk felét jótékony célokra költsék. Vannak már követőik, de nem tudni, mennyien.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok két leggazdagabb embere, Bill Gates és Warren Buffet arra próbálja rávenni az ország milliárdosait, hogy vagyonuk felét ajánlják fel jótékony célra. Ha a két milliárdos felhívása meghallgatásra talál, az alapvetően megváltoztathatja a filantrópia jelentését - írta a Fortune magazin.

Gates és Buffett a leggazdagabbak nemzetközi listáján a második, illetve a harmadik helyen szerepel. Buffett, a 79 éves befektetési guru vagyonát 47 milliárd dollárra becsülik. Nemrég megfogadta, hogy a vagyon 99 százalékát vagy még életében, vagy a végrendeletében jótékony célokra fogja felajánlani, és állítása szerint cége, a Berkshire Hathaway értékének 20 százalékát fordította eddig ilyen célokra.

Gates, a Microsoft szoftvercég alapítója (vagyona az idei Forbes-lista szerint 53 milliárd dollár) is jótékonykodott már korábban: feleségével közösen létrehozta a Bill és Melinda Gates alapítványt, mely az utóbbi években több milliárd dollárral támogatott emberbaráti projekteket, elsősorban a fejlődő országokban.

Az említett Forbes-rangsor 400 amerikai milliárdosának becsült összvagyona 1,2 billió dollár, ha tehát mindannyian csatlakoznának a kezdeményezéshez, 600 milliárd dollár állna rendelkezésre. A Fortune szerint az USA-ban évente összesen jótékony célokra fordított összeg 300 milliárd körül van.

A Reuters úgy tudja, a Gates házaspár egy éve győzködi különböző rendezvényeken az USA gazdagjait, és eddig négy milliárdosról szivárgott ki, hogy beadta a derekát: Eli Broad, a Kaufman & Broad ingatlancég alapítója, John Morgridge, a Cisco Systems korábbi főnöke, a kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó John Doerr, valamint a médiában érdekelt Gerry Lenfest.