Hiba csúszott az APEH-elnök kirúgásáról szóló nyilatkozatba

Vágólapra másolva!
Hiba csúszott az adóhatóság elnökének felmentéséről szóló minisztériumi közleménybe, amely szerint a szabolcsi Szikora Jánost az "ugyancsak szabolcsi" Veres János nevezte ki 2005-ben az APEH élére - Szikora kinevezését ugyanis még Draskovics Tibor írta alá, egy hónappal Veres hivatalba lépése előtt.
Vágólapra másolva!

Tévedett a nemzetgazdasági minisztérium az APEH elnökének felmentéséről szóló közleményében: a tárca azt állította, hogy a Matolcsy György által menesztett Szikora János adóhatósági elnököt még Veres János pénzügyminiszter nevezte ki posztjára, miközben Veres csak 2005 áprilisában lett a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere, Szikorát pedig egy hónappal korábban nevezték ki az APEH élére.

Ezt az információt megerősítette az APEH humánpolitikai főosztálya is, ahol elmondták: Szikora János 2005. március elsejétől állt a hivatal élén, kinevezője pedig Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter volt.

A nemzetgazdasági tárca közleményében az állt, hogy Szikorát "2003-ban visszacsábították az APEH-hez, újra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóságnál dolgozott, igaz már annak vezetőjeként (...) innen nevezte ki az ugyancsak szabolcsi pénzügyminiszter, Dr. Veres János az adóhatóság elnökévé".

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn reggel vonta vissza Szikora János APEH-elnök megbizatását, az adóhivatal új vezetője Vida Ildikó lett. A minisztériumi közleményt azután adták ki, hogy Matolcsy György találkozott az adóhivatal vezetőjével.

A minisztérium azért rendelte be hétfőn reggel Szikorát, mert lezárult a nemzetgazdasági miniszternek az adóhivatalnál, a Malév egy korábbi köztartozása miatt elrendelt vizsgálata. A meghallgatás után Szikora nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek felmentéséről szóltak, de azt mondta: "Három hete összepakoltam, nem mintha nem tudtam volna elképzelni, hogy ezzel a kormánnyal is együtt dolgozzak".

A tárca vizsgálata szerint az APEH elnöke leállítatta a Malév köztartozásának behajtását, sérültek azok az alapelvek, melyek szerint az adóhatóság a törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit, valamint hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül köteles eljárni.

A minisztérium szerint az APEH leváltott elnöke jogszerűtlenül avatkozott bele a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az elnök intézkedése nyomán egy jogellenes állapot következett be, hiszen kvázi szüneteltették a végrehajtást - derül ki a minisztérium közleményéből.

Szikora és az APEH

Szikora János korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adófelügyelőség helyettes vezetője, majd megbízott vezetője volt; 1992-től adóügyi igazgatóhelyettesként dolgozott, 1999-ben kilépett az adóhivataltól, és ügyvédként praktizált tovább, majd 2005-ben nevezték ki az APEH elnökének.