Lassult a kínai gazdaság, többet várnak a japántól

Vágólapra másolva!
A Fed a munkanélküliség miatt a korábban vártnál lassabb növekedést vár, a kínai gazdaság lassult, míg a japán jegybank a korábbinál nagyobb gazdasági növekedéssel számol - derül ki a csütörtöki külföldi lapokból.
Vágólapra másolva!

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerint a magas munkanélküliség gátolja a gazdasági növekedést - írja a Bloomberg hírügynökséghez tartozó üzleti lap, a BusinessWeek. A lassan javuló munkaerő-piaci helyzet miatt a korábban várt 3,2-3,7 százalékos gazdasági bővülés helyett 3-3,5 százalékos növekedés várható az idén, jövőre 3,5-4,2, 2012-ben pedig 3,5-4,5 százalékkal bővülhet az amerikai GDP.

A legfrissebb adatok szerint lassított a kínai gazdaság, a csütörtökön közzétett adatok alapján az első félévben 11,1 százalékos volt a bővülés, ami ugyan meghaladja az előző év azonos időszakában elért növekedést, de elmarad a 2010 első negyedévében mért 11,9 százalékos fejlődéstől. A második negyedévre vonatkozó konkrét adatokat még publikálták, a Reuters és a Dow Jones Newswires hírügynökségek szerint 10,3 százalékos lehetett a növekedés, ami elmarad a 10,5 százalékos növekedést jósoló várakozásoktól - derül ki a Marketwatch cikkéből.

A japán központi bank, a Bank of Japan jegybankárai csütörtöki ülésükön nem változtattak az irányadó kamatszinten, így az továbbra is 0,1 százalékos. A Reuters összefogalója szerint a jegybank a korábbinál jóval optimistábban látja a jövőt, a tavaszi előrejelzésben még 1,8 százalélékos gazdasági növekedéssel számoltak, míg a csütörtöki becslés 2,6 százalékos emelkedéssel számol a jövő márciusban záruló pénzügyi évben. A prognózis egyúttal a korábban jelzett 2 százaléknál valamivel visszafogottabb, 1,9 százalékos bővülést vár a következő pénzügyi esztendőben.