Megérkeztek az IMF-kudarc első utórengései

Vágólapra másolva!
A magyar kormány és az IMF, illetve az EU közötti tárgyalások múlt szombati megszakadása miatt felülvizsgálati listára tette Magyarországot az egyik vezető nemzetközi hitelminősítő, amit jó eséllyel a magyar államadósság leminősítése követ majd. Pár órával a bejelentés után egy másik hitelminősító negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra. Újra gyengülni kezdett a hét második felében erősödő pályára álló forint.
Vágólapra másolva!

A Moody's nemzetközi hitelminősítő pénteken felülvizsgálati listára tette a magyar államadósságot, a listára azért került fel Magyarország, mert Budapestnek nem sikerült megegyeznie a nemzetközi hitelezőkkel a költségvetési célokról.

A Moody's a döntést azzal indokolta, hogy nőtt a magyar költségvetési és gazdasági kiltásokkal kapcsolatos bizonytalanság. "A bizonytalanság Magyarország és az IMF, illetve az EU közötti tárgyalások megszakadásának következménye" - közölte a hitelminősítő. A Moody's szerint a magyar gazdaság sebezhető, mindenek előtt a magángazdaság és az állami szektor eladósodottsága miatt. A várható leminősítés mértéke egy fokozat lehet a Moody's közleménye szerint.

Nem fajsúlyos, ezért nem reagálnak, de aztán mégis

A kormány véleményét firtató érdeklődésünkre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kommunikációs államtitkársága először arról tájékoztatott, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hamarosan kiad egy közleményt az ügyben. Később ezt azzal helyesbítették, hogy a minisztérium az esetleges leminősítés veszélyéről szóló hírt nem tartja fajsúlyosnak, ezért nem reagál rá.

Kora délután mégis érkezett egy reakció a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Ebben az áll, hogy "a hitelminősítők nem bíznak abban, hogy a második Orbán-kormány szigorú költségvetési politikát fog folytatni 2010-ben, 2011-ben. Nem értik: a fegyelmezett költségvetés nem jelent egyet azzal, hogy egy kormánynak le kell mondania saját gazdaságpolitikájának kialakításáról és folytatásáról". Az NGM ezzel nyilván arra utalt, hogy a kormány nem tart már igényt az IMF segítségére, Matolcsy György szerint "elindult a pénzügyi függetlenség felé".

A minisztérium közleménye emellett megerősíti, a kormány folytatja "a szigorú költségvetési politikát, amely nem egyenlő a szokásos, családokat és vállalkozásokat érintő megszorító politikával".

A Magyar Nemzeti Banknál megkeresésünkre azt válaszolták, hogy a jegybank nem kívánja kommentálni a Moody's-döntést.

Mindezek után egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard&Poor's is bejelentette, hogy negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra. Az S&P az országot jelenleg eggyel rosszabb (BBB mínusz) kategóriába sorolja, mint a Moody's. A hitelminősítő szerint a pénzintézekere kirótt adó negatív hatással lesz a hosszú távú gazdasági kilátásainkra.

Meglódult és megállt a forint

A Moody's bejelentése után esni kezdett a forint, a jegyzés pár perc leforgása alatt 286 forint fölé ugrott a reggel 283 forint körüli értékről. A dollár és a svájci frank is drágult. A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX a bejelentés után 300 pontot esett, de innen korrigált a mutató. Az S&P döntése aztán ismét megmozgatta mindkét piacot: az euró lassan lefelé araszoló árfolyama majdnem 287 forint fölé emelkedett, a BUX pedig 22 000 pont alá zuhant, bőven 1 százalék fölötti veszteséget produkálva a csütörtöki záró értékhez képest. (A forintárfolyam alakulásáról itt , a tőzsde mozgásáról pedig itt olvashat részletesen.)

"Eddig Baa1 szintű volt a magyar papírok besorolása, negatív kilátással, a másik két nagy hitelminősítőnél rosszabb kategóriában van Magyarország, ezért valószínűsíthető, hogy a Moody's a felülvizsgálat után le is minősíti a magyar papírokat" - mondta az [origo]-nak Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője. A Commerzbank még a Moody's bejelentése előtt adta ki reggeli devizapiaci kommentárját, amiben azt írta, hogy a kormány és az IMF viszonyának alakulása "bizonytalanságot keltő tényező", és "amíg ezügyben nincsenek konkrétumok, addig egy esetleges nehéz helyzetben a forint könnyedén válhat támadási célponttá a spekulánsok szemében".

Kicsit drágábban biztosítják a magyar államadósságot

Valamelyest emelkedett ugyan a londoni piacon a magyar államadósság törlesztéskockázatára köthető biztosítási ügyletek díjszabása, de az elemzők szerint a reakció nem volt drámai. Az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató, a CMA DataVision szakelemzői az MTI-nek azt mondták, a piacon "nem tört ki őrület". A csütörtöki 328 bázispontos árazás péntek délelőtt 347 bázispontig szaladt fel, de azután visszatért 335 bázispontra. Ez azt jelenti, hogy minden 10 millió euró magyar államadósság után évente 335 ezer euró törlesztéskockázati biztosítási díjat számítottak fel a befektetőknek.

"Ha októberig, a jövő évi költségvetés benyújtásáig semmilyen konkrétumot nem mond a kormány a jövő évi hiánypályáról, akkor imádkozás van. Ugyanis ha mégis negatívba fordulna a nemzetközi hangulat, akkor azt mondják a befektetők, hogy nem veszik tovább a magyar állampapírokat, mert nem tudnak az országról semmit" - mondta Németh Dávid, az ING elemzője, aki szerint a jövő évi deficit körüli viták is elbizonytalanítják a piacokat és a hitelminősítőket.

Szerinte nem valószínű egyébként, hogy az elkövetkezendő hetekben leminősítnék az országot, mert egyelőre azt várják a befektetők, hogy mit mond a kormány a jövő évi költségvetésről. "Ha nincs mögöttünk az IMF szavahihetősége, akkor nagyon kell igyekeznünk mindenféle roadshowkkal, hogy alátámasszuk hiteles számításokkal a költségvetést" - mondta Németh Dávid.

Az általános megítélés romlik

Ádám Zoltán, a Takarékbank szakértője elmondta, hogy az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások megszakadása negatív fejlemény volt, ezt megerősíti a Moody's pénteki lépése. "Az igazán lényeges, hogy Magyarországnak az általános piaci megítélése látszik romlani, mert a kormány csak részben tudta megnyugtatni a befektetőket. Nem szabad viszont túldramatizálni a helyzetet, arról nincs szó, hogy nem tudná magát finanszírozni az ország vagy jelentősebb leminősítés várna hazánkra" - mondta a szakember.

Az viszont kétségtelen, hogy a tárgyalások megszakadása erős negatív üzenetet hordoz a magyar gazdaságpolitika alakulásáról. Kedvezőtlenek a jövő évi költségvetési hiánycél megemelését célzó kormányzati törekvések is, mivel csökkentik a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, az egyszer már elhangzott vállalások súlyát. A 2,8-3 százalékos GDP-arányos hiányszám nem egy szent tehén, aminek a megsértése morálisan elfogadhatatlan - mondta Ádám Zoltán.

A lényeg az előre lefektetett szabályok betartása és az államadósság fenntartható pályán tartása. A 3 százalékos hiánycél fenntartása az ezek iránti elkötelezettséget hivatott jelezni, és így a puszta költségvetési egyensúlyon túlmutató jelentősége van - mondta a szakember és hozzátette: a piacok azt szeretik, ha egy ország betartja a játékszabályokat, és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő, kiszámítható, hosszú távon fenntarthaó fejlődést biztosító gazdaságpolitikát folytat. Ha a befektetők azt látják, hogy valahol nem tartják be a vállalásokat, akkor növekszik a bizonytalanság, ami növeli az államadósság (és a magánadósságok) finanszírozásának költségeit, valamint magával vonhatja a hitelminősítés romlását - tette hozzá Ádám Zoltán.

Hétfőn nagyot ugrott az árfolyam

Az IMF és EU delegációi múlt szombaton hagyták ott a magyar kormánnyal folytatott egyeztetéseket, a piacokat meglepő lépés miatt lejtőre kerültek a magyar értékpapírok, esett a forint, és a héten újra csak nehezen keltek el a magyar állampapírok (a magyar államcsődöt emlegető, június eleji Kósa-nyilatkozat óta az Államadósság-kezelő Központ négy aukción sem volt képes a kitűzött mennyiségű állampapírt értékesíteni, ezek közül a legutóbbira kedden került sor).

A forint keddtől javítani tudott a helyzetén, péntek reggel, a Moody's bejelentése előtt már 7 forinttal kevesebbet kértek egy euróért a bankközi devizapiacon, mint a hét elején, ami csak pár forinttal volt magasabb a tárgyalások megszakadása előtti értéknél.

Orbán már nem is tárgyalna az IMF-fel

A Moodys's a döntését az IMF-hiteltárgyalások megszakadásával magyarázta, az azóta eltelt napokban pedig az is kiderült, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában a Valutaalappal egyeztetni a hosszabb távú konszolidációról. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, parlamenti beszédében azt mondta, hogy bár köszönettel tartozunk az IMF-nek, amiért kihúzta az országot 2008-ban a bajból, de "ez a hitel októberben lejár" - Orbán ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy a magyar kormány nem törekszik minden áron a keretszerződés meghosszabbítására.

Orbán már szerdán megpendítette, hogy nem feltétlenül lesz folytatása a 2008-ban a gazdasági válság miatt megkötött IMF-szerződésnek. A kormányfő Angela Merkel német kancellárral tárgyalva ugyanis azt mondta, hogy Magyarországnak az Európai Unióval kell megállapodnia a költségvetési hiány csökkentéséről, nem pedig az IMF-fel, így a Valutaalappal nincs is értelme hosszú távú megállapodást kötni.

Elemzők Orbán IMF-es nyilatkozataitról

Az elemzők többsége már a szerdai és csütörtöki Orbán-nyilatkozatok után figyelmeztetett, hogy amennyiben rosszra fordul a nemzetközi befektetői hangulat, illetve rossz hír érkezik a magyar piacról, akkor az IMF-fel való megállapodás hiánya komoly hatással lehet az árfolyamokra - főleg, hogy a Moody's épp erre hivatkozva tette felülvizsgálati listára Magyarországot. A Nomura International bankház egyik londoni elemzője, Peter Attard Montalto csütörtökön egyenesen azt mondta, hogy "mivel a befektetők kockázatkerülése bármikor felerősödhet, az a feltevés, hogy a finanszírozás IMF-hitel nélkül is menni fog, egy mítosz".

Az MKB-s Kondrát Zsolt szerint "a befektetők könnyen leépíthetik itteni pozícióikat, ha azt látják, hogy nincs a biztonsági hálót jelentő hitelkeret a hátunk mögött a jelenlegi, nagyon bizonytalan világgazdasági helyzetben", Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója pedig csak annyit mondot, hogy "belegondolni is rossz, mi történhet velünk, ha borúsabbra fordul a globális hangulat" (az IMF-hitelkeret visszautasításáról szóló elemzői véleményeket ebben a cikkben találja meg).