Lemondott a Magyar Posta pár hete kinevezett elnöke

Vágólapra másolva!
Lemondott Kalmár István, a Magyar Posta igazgatóságának elnöke, aki június 24-én kapta ezt a posztját. Kalmár utódja lapértesülés szerint a Posta tulajdonosi jogait gyakorló állami vagyonkezelő vezére, Horváth Gergely lett.
Vágólapra másolva!

Lemondott a Magyar Posta igazgatóságának elnöke, Kalmár István, írta meg a Hvg.hu. A lap értesülését az érintett megerősítette. A Hvg.hu információja szerint Kalmár utóda Horváth Gergely, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója lehet, mint a Magyar Posta tulajdonosi jogait gyakorló szervezet vezetője.

Az [origo]-nak Hüse Mariann, a Magyar Posta szóvivője elmondta, hogy Kalmár István nem ismertette lemondásának okát, így arról nem tud mondani semmit.

Kalmár István, aki 1983-ban az úttörő magyar informatikai vállalat, a Microsystem Kisszövetkezet alapítója volt, 1998-ban lett Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója. 1997-98 között a Magyar Fejlesztési Bank szakértője volt, 1998-2000 között az APEH elnökhelyettese. 2000-től a Magyar Posta Rt. felügyelőbizottságának elnöke, majd az év novemberétől 2002. június 4-ig a Magyar Posta Rt. elnök-vezérigazgatója volt. Idén június végén ismét kinevezték az APEH informatikai elnökhelyettesévé.

A posta menedzsmentjében már júniusban elkezdődtek a cserék, ekkor szüntették meg Szűts Ildikó vezérigazgató munkaviszonyát. Az új igazgatóság elnöke Kalmár István lett az MNV június 24-i döntése alapján, tagjai pedig Major István, Varga Dezső, Rajnai Attila, Schmidt Pál Péter, Szalai Gabriella és Urbán György Fülöp. Az új vezérigazgató, vagyis a Magyar Posta operatív vezetője Schmidt Pál Péter lett.