Először sújtott le a pénzügyi felügyelet a bankkódex megsértése miatt

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az első büntetést szabta ki a magatartási kódex megsértése miatt. A Porsche Bank 2 millió forintot fizet, mert szabályzatában nem tüntette fel, hogy aláveti magát a kódexnek, illetve annak néhány elemét nem ültette át üzleti gyakorlatába.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Zrt.-t. A hitelintézet több esetben nem a magatartási kódex rendelkezései szerint járt el, így megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, illetve a hitelintézeti törvényt - írta a PSZÁF. A felügyelet kötelezte a bankot, hogy szeptember 30-ig nyújtson be belső ellenőri jelentést a Kódex és a törvény betartásának ellenőrzéséről.

A büntetés az első volt azóta, hogy életbe lépett a hitelintézmények fogyasztókkal szembeni magatartását szabályozó kódex, illetve ennek betartását ellenőrizni kezdte a pénzügyi felügyelet. A vizsgálatot a felügyelet 2010. március 24-én 30 lakossági hitelező pénzügyi intézménynél indította el.

A felügyelet megállapítása szerint a Porsche Bank üzletszabályzata, valamint az általa ügyfelei számára kiadott hitelkérelmi dokumentumok nem tartalmazták, hogy a hitelintézet alávetette magát a magatartási kódexben rögzített szabályoknak.

A bank ügyfélhitelekkel kapcsolatos árazási elveiből hiányoznak a törvényben kötelezően meghatározott elemek, így például az, hogy kamatot, díjat vagy költséget csak az azokra ténylegesen hatást gyakorló ok miatt lehet módosítani.

A Porsche Bank nem építette be szerződéses dokumentumába vagy belső szabályzataiba a nem, vagy késedelmesen teljesítő ügyféllel szembeni végrehajtási eljárás elkerülése érdekében alkalmazandó lépéseit, például az együttműködő ügyfelek esetében a tartozás végrehajtáson kívüli kiegyenlítése érdekében alkalmazandó eljárását.