Vidéken ódzkodnak a távhőár emelésétől

Vágólapra másolva!
Budapesten több mint 10 százalékkal emelkedhet a távhő ára, az általunk megkeresett vidéki szolgáltatók azonban tartani igyekeznek az árat, annak ellenére, hogy elvileg ők is képlet alapján kalkulálnak, és a forintárfolyam változása is hat rájuk. A kormány által bejelentett ármaximálás, illetve az áremelés elhalasztása csak a gázra és az áramra vonatkozik, a távhőre nem.
Vágólapra másolva!

Jelentősen, 10,5 százalékkal tervezi emelni a Főtáv a távhőszolgáltatás díját Budapesten, miközben a kormány kommunikációja szerint nem emelkedik ősszel a gázár. A látszólagos ellentmondás abból fakad, hogy gázárplafonról szóló jogszabály csak a lakossági ügyfelekre vonatkozik, a Főtáv viszont nem számít annak, sőt fővárosi szabályozást sértene, ha elmulasztaná az emelést.

Balog Róbert, a Főtáv szóvivője az [origo]-nak azt mondta, a 10,5 százalékos áremelés szeptember 1-jétől az automatikus árképzésből következik, melyet a fővárosi önkormányzat határozott meg. A mechanizmus szerint egy negyedéves időszak költségeit kell megjeleníteni a következő időszak áraiban, vagyis a mostani emelés az április-júniusi időszak magasabb energiaköltségei miatt következik be. Balog Róbert szerint tavaly pont amiatt csökkentették az árat, hogy mérséklődtek az energiaárak, és ezért "túlfizetés" volt a negyedévek végén.

A Főtáv arra hivatkozik az emelésnél, hogy a dollár erősödése 10 százalékkal emeli meg a beszerzési költségeket. A gáz jelentős többségét külföldről szerzik be az erőművek és a szolgáltatók, ahol dollárban kell fizetniük, viszont a hazai felhasználók forintban egyenlítik ki számláikat, ezért fontos az árfolyamok változása. A másik drágító tétel az olaj világpiaci árának emelkedése volt, a gáz árát ugyanis az olajéhoz kötik, időben elcsúsztatva.

A dollár árfolyama tavasz végén kezdett erőteljesen emelkedni: április közepén még 200 forint alatt volt a jegyzés, majd májusban többször érintette a 230, június elején pedig a 240 forintos szintet. Ez utóbbi 20 százalékos drágulást jelent, igaz, a gázképlet az időszak átlagos értékét méri, vagyis ennél alacsonyabb árfolyammal kalkulál. Azóta gyengült a dollár árfolyama, az elmúlt hetekben 210 és 220 forint között ingadozott.

A távhő nem gázszolgáltatás

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkára a köztévé szombati híradójában mondta azt, hogy ősszel szinte biztosan nem lesz gázáremelés. A kormányzat kezdeményezésére a parlament a fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás kezébe helyezte a gáz (és az áram) ármaximumának megállapítását, viszont csak a lakossági fogyasztók esetében - vagyis a távhőszolgáltatókra és az őket kiszolgáló erőművekre ez nem vonatkozik.

Az emelés mellett szóló fővárosi érv azonban nem mindenhol érvényes. Nem emelnek árat például Pécsett, pedig ott is automatikus ármegállapítás van érvényben, melyet azonban a szolgáltató tulajdonosai (51 százalékban az önkormányzat, 49 százalékban a beszállító erőmű) felülbírálnak. Győri Csaba, a pécsi távhőszolgáltató műszaki igazgatóhelyettese szerint az ő esetük különleges, ugyanis szinte teljes mértékben az erőműtől veszik a hőt, ők pedig megegyeztek az önkormányzattal, hogy sem a harmadik, sem a negyedik negyedévben nem emelnek árat. "Januárban lehet, de akkor is korlátozott, legfeljebb 10 százalékos lesz az emelés" - mondta Győri Csaba.

Fűtési díjak országos alakulása, 2005-2009 (változás százalékban, év/év)

2005

2006

2007*

2008

2009

Távfűtés

5,7

1,9

38,5

6,6

5,2

Vezetékes gáz

6

11,6

39,6

23,2

16,5


Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

*A 2007-ben bekövetkezett jelentős drágulás a támogatási rendszer módosításával magyarázható.

Miskolcon számolnak

"A Miskolci Hőszolgáltató Kft-nél jelenleg azt számolják, hogy képesek-e kigazdálkodni a földgáz árának emelkedéséből, illetve a drágább dollárból összeadódó költségnövekedést" - válaszolta az [origo]-nak Mátrai Lajosné, a társaság gazdasági igazgató-helyettese. Várhatóan szeptember közepére készülnek el a kalkulációval. Ha nem tudják költségcsökkentésekkel ellensúlyozni az áremelést, akkor javaslatukról a végső szót a Miskolci Önkormányzat gazdasági bizottságának kell kimondania.

Távhőszolgáltatási díjak

Település

Fűtés (forint/GJ)

Melegvíz (forint/m3)

Budapest

3316

n. a.

Debrecen

3591

845

Győr

2929

586

Miskolc

3103

916

Pécs

3500

1173

Szeged

3734

992


Forrás: a szolgáltatók honlapjai

A társaság költségeinek lefaragása következtében Miskolcon tavaly ősszel a távhő díját 11, a melegvízét 9,7 százalékkal csökkentették. Mátrai Lajosné példaként említette, hogy az elmúlt hat évben 50 százalékkal csökkentették a foglalkoztatottak létszámát a társaságnál, de jelentős megtakarítást értek el a villamosenergia-felhasználásban és egyéb költségek csökkentésében is.

Képlethez kötve

Debrecenben "a beszállító még nem jelezte, hogy emelne az árain" - mondta Hernyák Imre, a helyi távhőszolgáltató értékesítési igazgatója, ez alapján tehát a hajdúsági városban sem várható díjemelés. Júliusban még az áprilisi emelést vezették át, őszre azonban nem várnak emelést. Az igazgató elmondta, hogy kapcsolatban állnak a kormánnyal a gázár számítási módjának egyeztetési folyamatában, de hozzátette, szerinte "csak jövő év elejétől lehet értelmesen hozzányúlni a rendszerhez."

A háztartási energia fogyasztói árának változása, 2004-2008

A háztartási energiára fordított kiadások 2004 és 2008 között a lakossági fogyasztás mintegy 8-9 százalékát tették ki, 2009-ben ez az arány kissé 9 százalék fölé emelkedett. Az energiaárak minden évben az inflációnál nagyobb mértékben nőttek. A lakossági háztartási energiaár növekedésében leginkább - a fogyasztási kiadásokban jelentős súlyt képviselő - vezetékes gáz árváltozása éreztette hatását. 2003-hoz viszonyítva a háztartási energia összességében 95,9 százalékkal drágult: a vezetékes gázért 2009-ben a bázisévhez képest több mint két és félszeres árat kellett fizetni, míg az elektromos energia fogyasztói ára 74,9 százalékkal emelkedett. Az árváltozások részben az importárak módosulásával, részben hatósági intézkedésekkel magyarázhatók. A háztartási energia árának legnagyobb mértékű emelésére 2007-ben került sor, akkor az előző évhez viszonyítva 24,6 százalék volt a drágulás, ezen belül a vezetékes gázé 39,6 százalékos. Az idén a vezetékes gáz hatósági ára ugyan nem változott, de a január 1-jétől érvénybe lépő új támogatási rendszer jelentősen megnövelte a háztartások kiadásait - derül ki a KSH-nak az energiaárak alakulásáról szóló, júniusban publikált elemzéséből.



A kormány és a gázszolgáltatók közötti tárgyalások fő témája a gázár kiszámítási módja, pontosabban a számolás alapját képező képlet módosításának mikéntje. Ez minimálisan érinti csak a távhőszolgáltatókat: az áramárképletben szerepel egy tétel, amely a díjak egy meghatározott arányát az energiahatékonyságot növelő, a távhőt termelő technológiát támogatja, hogy az versenyképes legyen az olcsón termelő üzemekkel.

Korábban már áttervezték a képletet a rövid távú emelés megakadályozására. A Bajnai-kabinet a képlet egyik, a gáztárolással összefüggő elemét tervezte át, aminek következtében 17 helyett csak 10 százalékkal emelkedett a gáz ára. A képlet tervezését azonban bonyolítja, hogy az igazán jelentős ingadozásokat a dollár-forint árfolyam, valamint az olaj árának változása jelenti, mely tényezőkre a kormánynak alig van ráhatása.