Rossz hangulat és magyar aggályok drágítják a svájci frankot

Vágólapra másolva!
Rekordot döntött a svájci frank a forinttal szemben, kedd délelőtt egy frankért már több mint 222 forintot kellett adni. Az árfolyam elszállását elsősorban a frank euróval szembeni erősödése magyarázza, de elemzők szerint a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások körüli bizonytalanságok sem tettek jót a forintnak.
Vágólapra másolva!

Kedden újabb történelmi csúcsot ért el a svájci frank a forinttal szemben, reggel kilenc óra körül 222,42 forintra szökött a jegyzés, szemben a hétfő esti 219 forint körül árfolyamszinttel. Az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, az európai közös pénzzel ugyanekkor 287, a dollárral pedig 227 forint fölött kereskedtek, ami mind a két devia esetében nagyjából 2 forintos emelkedést jelent. (A forintárfolyam keddi alakulásáról itt találja meg folyamatosan frissített cikkünket.)

A frank múlt szerdán is rekordot döntött a forinttal szemben: az árfolyam akkor rövid időre 219,75 forintra emelkedett (a korábbi csúcsot július 1-jén regisztrálták, akkor 218,98 forinton), onnan pedig egészen 215 forintig korrigált vissza, ahonnan hétfő délelőtt indult meg újra az árfolyam.

Rossz a hangulat

A forinttal szembeni rekordérték abból adódik, hogy a svájci frank az euróval és a dollárral szemben is erősödik, ez pedig a nemzetközi befektetői hangulat romlásával magyarázható. A devizapiacra specializálódott internetes oldal, az RTTNews szerint a globális gazdasági felíveléssel kapcsolatos aggályok erősödése miatt csökkent a piacokon a kockázatvállalási kedv, ami a biztonságosnak tartott pénzek, azaz például a svájci frank és a japán jen felé tolta el a befektetőket. Kedd reggel a 16 legnagyobb forgalmú deviza közül 14 ellenében erősödött a frank, a Bloomberg korrelációs súlyozott indexei szerint az idén 4,9 százalékkal drágult - áll a Reuters tudósításában

A frank erősödését megelőzte a részvényárfolyamok csökkenése a Wall Streeten és az ázsiai tőzsdéken: a japán Nikkei 3,55 százalékot esett, és mínuszban zárt a hongkongi Hang Seng, illetve a sanghaji, a dél-koreai és a tajvani tőzsdeindex is. Mindeközben újabb olyan hír érkezett Svájcból, ami arra utal, hogy az alpesi gazdaság jó erőben van: a UBS fogyasztási indexe júliusban 1,86 pontra emelkedett az egy hónappal korábbi 1,80 pontos értékről. A svájci frank hajnalban történelmi csúcsot döntött az euróval szemben is, átlépve az 1,3-as lélektani szintet.

Az elhúzódó IMF-vita sem segít

A Raiffeisen Bank keddi hírlevele szerint "a forint számára továbbra is jelentős kockázatot jelent az IMF védőernyőjének hiánya és a költségvetés körüli bizonytalanságok", ezért a romló nemzetközi hangulatban elképzelhető, hogy az euróárfolyam eléri a 290-es szintet. A bank devizakereskedői kedden 284,20 és 289,70 forint közé várják az eurót.

Gondi István, a Raiffeisen devizakereskedője szerint további forintgyengülés várható, szeptember közepéig a 230 forintos frank és a 290 forintos euró sem kizárt. A kereskedő úgy véli, az önkormányzati választásig kitart a bizonytalan politikai helyzet. "A politikai csatározások nem segítenek a forintnak" - mondta az IMF-tárgyalások elakadására utalva.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a brit banki szünnap miatt hétfőn alacsony volt a devizapiaci forgalom, de azt már a délutáni forintgyengülésen lehetett látni, hogy eladói nyomás alakulhat ki a forintpiacon. "A többi régiós deviza is gyengült, hiszen az okok ezúttal inkább a nemzetközi aggodalmak voltak, mint a magyar fejlemények, de a forint nagyobb mértékben veszített az értékéből a koronánál és a zlotynál" - mutatott rá az elemző, aki szerint komoly ellenállás a július végi, 292 forintos szint előtt nincs az euró/forint árfolyamban, így a hét későbbi részében akár ezt a kurzsut is tesztelheti a piac. "Az IMF-hitel és a kormány kommunikációja által jelentett bizonytalanságok hatásai egy romló piaci környezetben felerősödhetnek, márpedig most úgy tunik, efelé tartunk" - fogalmazott Sörös.

Kolba Miklós, az ING devizakereskedője is a svájci frank euróval szembeni erősödésével magyarázta, hogy miért drágult meg a legtöbb devizahitelest érintő pénz a forint kárára. Szerinte "semmi jóra nem számíthatunk", az euró a következő hetekben a 275-285 forintos sávból a 282-290 forintos sávba kerül. A svájci franknál azonban nem tudott várható mozgásteret említeni, mondván, "új szinteken vagyunk, nem tudni hova megyünk".

A Reuters tudósításában idéz egy meg nem nevezett devizakereskedőt, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői beszéde sem tett jót a forintnak. A kormányfő nagykövetek előtt beszélve azt mondta, az eddiginél "bátrabb, támadóbb, kezdeményezőbb jellegű" külpolitikát vár, és ennek a szemléletnek kell érvényesülnie az IMF-fel folytatott tárgyalásokon is. Hozzátette, Magyarországnak érdeke volt az IMF-megállapodás, de az egy kölcsönszerződés volt, nem gazdaságpolitikai együttműködés, mint amilyet az Európai Unióval kell kötnünk.

A magyar illetékesek egyelőre hallgatnak

Az árfolyampolitika a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös hatáskörébe tartozik, de egyelőre sem a kormány, sem pedig a jegybank nem reagált arra, hogy a magyar devizahitelesek nagy részének havi törlesztőrészleteit automatikusan alakító frankárfolyam 222 forint közelébe emelkedett. A frank keddi rekorddöntése után megkerestük a jegybankot és a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, hogy terveznek-e valamilyen lépést az árfolyam elszaladásának megakadályozása érdekében, de cikkünk megjelenéséig egyik intézmény sem válaszolt a kérdéseinkre, és bejelentést sem tettek ilyen intézkedésekről.

Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke két hónappal ezelőtt, amikor a svájci frank árfolyama 217 forinton állt az [origo]-nak azt mondta, hogy "egy-két héten belül nem lehet kidolgozni olyan intézkedéseket, amelyek segíteni tudnak a bajba jutott devizahiteleseken, egy pár hónapon belül azonban igen, őszre lesz kész az erre vonatkozó csomag". Rogán részleteket nem mondott a csomagról, de azt egyértelművé tette, hogy az átlagpolgárokat segítenék meg, nem pedig azokat, akik nagy összegű hitelt vettek fel. "Egy 120 millió forintos hitelt felvevő adósra nem vonatkozna a lehetőség" - mondott június végén egy példát a képviselő, aki szerint meghatároznak majd egy limitet, ami felett nem lehetne élni a segítséggel. Rogán azt is elmondta, hogy szerinte nem kell minden devizahitelest megsegíteni, a nagy részben IMF-forrásokat felhasználó, megsegítő csomag alapvetően a lakáshitelesekre vonatkozik majd.

Mi kellene a nyugalomhoz?

A forint frankkal szembeni zuhanását több tényező együttes hatása okozza, ezért több dolog kellene ahhoz is, hogy ez a tendencia megálljon. Beavatkozik a svájci központi bank a frankerősödés ellen, magához tér az amerikai és az európai gazdaság, kamatot emelnek a magyar jegybankárok, kiegyensúlyozottabb lesz a magyar kormány kommunikációja, és optimistán tekintenek a jövőbe a globális piaci befektetők - mindennek egyszerre kellene teljesülnie ahhoz, hogy teljesen nyugodtan alhassanak a svájci frankban eladósodott magyar hitelesek. Minderről itt olvashat részletesen.

A háztartások júliusban az előző hónaphoz hasonlóan forintban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak. A forinthitel-felvétel 27,9 milliárd forinttal haladta meg a törlesztéseket, a devizahitelek állománya pedig a tranzakciókból eredően 41,3 milliárd forinttal mérséklődött. A háztartások hitelállománya összességében 13,3 milliárd forinttal csökkent.