Nem kelendő a román kincstárjegy

Vágólapra másolva!
Románia a tervezettnek csupán a harmadát adta el 12 hónapos kincstárjegyeiből hétfőn. A szakértők ezt a pénzügyminisztériumnak azzal a korábbi döntésével indokolták, hogy a kötvény hozama semmiképpen sem haladhatja meg a hét százalékot.
Vágólapra másolva!

Az elemzők szerint a befektetők egyelőre biztosan nem adják fel azt a harcukat, hogy hét százaléknál magasabb hozamot érjenek el. Már csak azért sem, mert a júliustól életbe léptetett áfaemelés magasabb inflációs várakozásokat hozott, miközben továbbra sem biztos, hogy a kormány kitart gazdasági megszorító intézkedései mellett.

A pénzügyminisztérium 1 milliárd lej (1 lej=66,5 forint) értékben kínált eladásra kincstárjegyeket. Ehelyett csak 372 millió lej (111,7 millió dollár) értékű adósságpapír talált gazdára hétfőn. A bankok 1,8 milliárd lej értékben vásároltak volna kincstárjegyet, de a pénzügyminisztérium elutasította azokat az ajánlatokat, amelyek 7 százalék fölötti hozamra vonatkoztak. Románia idén eddig 25,8 milliárd lej értékben adott el állampapírokat költségvetési hiánya fedezésére.