Japán folytathatja a jen gyengítését

Vágólapra másolva!
Kormányzati források szerint Japán csütörtökön is folytatja a szerdán megkezdett devizapiaci beavatkozást. A kormány önti a jent a piacra, hogy kedvezzen a cégeknek.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön valószínűleg folytatja a japán kormány a devizapiaci beavatkozást a jen gyengítése érdekében - értesült kormányzati forrásból, egymástól függetlenül a Reuters és a Bloomberg is.

A japán kormány szerdán nagy mennyiségű jent adott el a piacon, hogy megállítsa a dollár elleni erősödést. Efféle intervencióra korábban hat évig nem volt példa. A hivatalos közlemény szerint a kormány a 82-es árfolyamszintet védi. Szerdán a jegyzés 83 közeléből 85 fölé emelkedett.

A lépésre egybehangzó vélemények szerint az üzleti szféra nyomása kényszerítette a kormányt, a japán gazdaságnak, elsősorban az exportra termelő cégeknek ugyanis nagyon rosszul jön a jen magas árfolyama.

A Bloombergnek nyilatkozó devizapiaci szakértők szerint ugyanakkor a japán stratégia középtávon már nem lehet sikeres, az ország egymaga nem tudja megállítani a jen erősödését.