Az IMF nem hagyja magára Görögországot

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) semmiképpen sem hagyná csődbe jutni Görögországot, szükség esetén inkább további forrásokhoz juttatná, közölte a valutaalap egyik illetékese, akit a The Wall Street Journal Europe idézett.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF májusban 110 milliárd eurós segélycsomaggal mentette meg Görögországot a csődtől. Görögországnak ezért cserébe az idei GDP-arányos államháztartási hiányát 8,1 százalékra kell leszorítania a tavalyi 13,6 százalékról, majd két év alatt 3 százalék körüli szintre.

A Wall Street Journal Europe által név nélkül idézett IMF-forrás szerint a már jóváhagyott hitelkeret nem akadálya annak, hogy szükség esetén, három év múlva, további megállapodást kössön Görögország a valutaalappal.

A The Wall Street Journal Europe a kijelentéssel kapcsolatban hangsúlyozta, most először látott napvilágot egyértelmű jelzés azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi hitelnyújtók nem engedik meg Görögország csődjét, ha Athén nem tudná helyreállítani a hitelpiac bizalmát.

A lap egyidejűleg olyan szakértői véleményeket is idézett, amelyek szerint Görögország már jövőre "normális hitelvevőként" térhet vissza a nemzetközi hitelpiacokra.

Az elmúlt napokban azonban más elemzők azt mondták, távolról sincsenek meggyőződve arról, hogy Görögország a csaknem 300 milliárd eurós állami kötvényadósság-állomány törlesztésének kényszerű leállítása nélkül rendbe tudná tenni pénzügyeit. E borúlátó véleményekre Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter csütörtökön azzal reagált, hogy országa nem áll le az adósságtörlesztéssel. Annak ugyanis sokkal szélesebb kiterjedésű következményei lennének, "megtörné" az euróövezet egységét.

A tízéves futamú görög kötvények hozama továbbra is rekordközeli, 11,5 százalékos magasságban mozog, amit a legtöbb befektető fenntarthatatlannak ítél. A görög kötvényhozamok az adósságválság tavaly szeptemberi elhatalmasodása előtt 4,5 százalék környékén jártak. A görög adósságállomány kényszerű átstrukturálását a londoni City független elemzői közül is többen elkerülhetetlennek tartják.

Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelyre több hitelminősítő is befektetési szint alatti adóskockázati osztályzatot tart érvényben. A három nagy hitelminősítő közül már csak a Fitch Ratings sorolja befektetésre ajánlott szintre a görög adósságot, "BBB mínusz" besorolással, de ezt az osztályzatot is leminősítést valószínűsítő negatív kilátás egészíti ki. A Moody's Investors Service és a Standard & Poor's egyaránt spekulatív sávba sorolta vissza a görög adósságot.