Tömegeknek változhat a kötelező biztosítása

Vágólapra másolva!
Élénk átkötési szezon bárható a kötelező biztosítások piacán az év végén, mivel már nem a köbcenti, hanem a teljesítmény alapján állapítják meg a díjakat, így a biztosítók alaposan átrendezhetik a tarfiáikat. A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy két azonos méretű motorral szerelt autó közül annak legyen magasabb az éves díja, amelynél a másik háromszor erősebb.
Vágólapra másolva!

Az autók kötelező felelősségbiztosítási tarifái még nem jelentek meg, a kötelezőszezon ugyanis csak november elején indul, de alaposan átszabhatja a piacot, hogy jövőre nem a hengerűrtartalom, hanem a teljesítmény alapján kell majd fizetni a díjat. Az új szabályok miatt a korszerűtlen, azaz viszonylag nagy motorral szerelt, de gyenge gépkocsik tulajdonosai járhatnak jól, nekik ugyanis minden bizonnyal kevesebbet kell majd fizetni, mint jelenleg.

A mostani rendszerben egy nagy motorral szerelt, de amúgy kis teljesítményű autó kötelezője drágább, mint egy jóval kisebb motorral szerelt, de sokkal erősebb autóé, miközben semmi sem utal arra, hogy ezek az autók nagyobb eséllyel okoznak balesetet. Korábban a motor mérete és annak teljesítménye között szorosabb volt az összefüggés, ma azonban már a köbcentik száma alig magyarázza a lóerőket - a váltásra is ezért volt szükség.

Nagyobb lesz a szórás

Rácz István, a Biztositas.hu ügyvezető igazgatója szerint attól nem lesz mindenkinek kedvezőbb a kötelezője, hogy megváltozott a számítás alapja, a biztosítási díjak azonban biztos nagyobb szóródást fognak mutatni. "A tarfiák felborulnak, és a várakozások szerint többen élnek majd a tarifakalkuláció lehetőségével" - mondta. Élénk átkötési szezonra számít Váczi Imre, a PSZÁF ügyvezető igazgatóhelyettese is, mivel szerinte sincs szoros kapcsolat a köbcenti és a teljesítmény között, ezért jobban szóródnak majd a díjak.

"Eddig egy átlagos 1300 köbcentis autó után ugyanannyi kötelezőt fizettek akkor is, ha 70, és akkor is, ha 130 lóerős volt. Ezután a 90 lóerős autó tulajdonosa fizeti körülbelül az eddigi díjat, a kisebb teljesítményű kötelezője csökkenni fog, a nagyobbé növekedni" - magyarázta a várható fejleményeket Rácz István, hozzátéve, hogy még nem ismerjük, hogy az egyes biztosítók hol húzzák meg ezt a középsávot.

"Szegény ember jobban jár" - mondta az [origo]-nak egy budapesti műszaki-igazságügyi gépjármű szakértő, aki az 1200 köbcenti alatti autónál egyértelműen díjcsökkenésre számít, 2000 köbcenti fölött pedig árnövekedésre. A Suzuki tulajdonosok szerinte szinte biztos, hogy jobban járnak, de az Opel Astrások is kedvezőbb díjban reménykedhetnek véleménye szerint.

Most drágább a gyengébb

A jelenlegi különbségeket és a várható árcsökkenés nagyságát jól mutatja a Fiat 500 Twin Air és a Mercedes A160 CDI összevetése. Mindkét autó 60 kilowattos teljesítményt produkál, a hengerűrtatalma az olasz kiskocsinak kevesebb mint 900 köbcentiméter, a Merci motorja pedig közel kétliteres. A Biztositas.hu oldalán - új belépőként elvégzett, csak az internetes kötési kedvezményt igénybe vevő - kalkuláció szerint a Mercedes esetében 42 748 forint a legalacsonyabb éves díj, a Fiatra pedig 31 628 forint, vagyis a minimális díjak között is több mint tízezer forint, azaz 20 százaléknál is nagyobb a különbség.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A teljesítmény szabja meg a kötelező díját

Azonos hengerűrtartalom esetén is jelentős az eltérés: az 1,4 literes, 132 kilowattos motorral szerelt Skoda Fabiára a Biztositas.hu kalkulációja szerint a legalacsonyabb éves díj 42 612 forint, az ugyanakkora motorral hajtott, azonban csak 55 kilowattos Dacia Logan MPI típusú autóra pedig 52 444 forint. Tehát a jóval kisebb teljesítményű Dacia kötelezője a legolcsóbb biztosítónál csaknem negyedével magasabb, mint a Skodáé, amelynek közel háromszor akkora a teljesítménye - ez a sorrend jó eséllyel megváltozik majd az új rendszerben (a gyengébb Dacia kötelezője azért lehet magasabb a Skoda díjánál, mert...)

A verseny tisztaságát segíti a PSZÁF iránymutatása

Váczi Imre szerint az is gondot okozhat, hogy sok hibás adat van a forgalmi engedélyekben, találkoztak már például forgalmi szerint nullakilowattos járművel is. A PSZÁF ügyvezető igazgatóhelyettese felhívta a figyelmet, hogy az idén vásárolt autóknál legközelebb jövőre lehet biztosítót váltani, így egy 2010. május 5-én vásárolt autó tulajdonosa 2011. május 5-én köthet új kötelezőt, akkor azonban már a most novemberben meghirdetett tarifákkal élhet.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tíz pontos felsorolásban tette közzé csütörtökön az általa elfogadhatatlannak ítélt és a biztosítók által eddig széles körben alkalmazott kgfb-s díjhirdetési technikákat. Az elvárások legfontosabb alapelve, hogy a forgalmi engedélyéből és a meghirdetett tarifákból az ügyfélnek magának is ki tudja számítania a saját díját. Így a jövőben már nem megengedett az a gyakran alkalmazott módszer, hogy a biztosító csak az indexdíjat tette közzé és arra kérte az autóst, hogy új díj kiszámítása érdekében keresse elő az elmúlt évben fizetett díját is.

Kevesen tudnak a váltásról

Bár három hét múlva indul a kötelezőszezon, az autósok 40 százaléka nem tud arról, hogy megváltozik a rendszer derül ki a BellResearch félezer ember megkérdezésével készített felméréséből. (A cég olyan 18-64 év közötti lakosokat kérdezett, akik legalább egy személygépkocsinak üzembentartói.) A változásról tudó autósok úgy vélik, kedvezőbb helyzetbe kerültek a korábbinál, mindössze 28 százalék gondolja, hogy nem lesz érzékelhető hatása a jogszabály-korrekciónak, és elenyésző arány, csupán 6 százaléka tekinti negatív hozamúnak azt.



A PSZÁF azt is elvárja a biztosítóktól, hogy a tarifák ne rejtsék el a meglévő és a megszerezni kívánt ügyfelek részére kínált díjak közötti különbségeket - a jövőben így könnyen lehet, hogy nemcsak az új, hanem a meglévő ügyfeleknek is olcsóbb díjakat ajánlanak majd a biztosítótársaságok. Az újrakötés egyébként is jellemző volt az autósokra, a tavalyi kampány során a másfél millió új szerződőből félmillió korábbi biztosítójához kötött vissza, olcsóbban. A közérthetőség a kedvezményekre is vonatkozik majd, ezentúl csak olyanokat lehet kínálni, amelyekről mindenki meg tudja ítélni, vajon az vonatkozik-e rá, vagy pedig nem (gyakran alkalmaznak a biztosítók például értelmezhetetlen termékkódokat).

A költözés nem csökkenti a díjat

A törvény szerint a biztosító a biztosítási díjat a biztosítási időszak alatt egyedül csak a bonus-malus besorolás miatt változtathatja meg, egyéb okokból nem. Így ha például Budapestről vidékre költözik az autós, nem élhet a kedvezőbb vidéki tarifával, illetve fordított esetben sem kell többet fizetnie annak, ha év közben költözik valaki a fővárosba. Szintén nem járhat a biztosítási díj növekedésével azt sem, ha valaki egy másik (például lakás vagy Casco) szerződéssel együttkötési kedvezményt kapott, és az a másik szerződés megszűnik.

A PSZÁF nem tolerálja a jövőben az úgynevezett ajánlói rendszereket, amikor a kedvezmény mértéke ahhoz van kötve, hogy ki hány másik autósnak ajánlja tovább adott biztosító kötelező biztosítását. Önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási módozatot nem lehet kínálni, kuponnal vagy autó sorsolással pedig csak akkor lehet ügyfelet vonzani, ha október 30-án azokat is meghirdetik a tarifákban.