Napi Gazdaság: Fellegihez kerülnek az orosz ügyek

Vágólapra másolva!
Ismét csatát nyert Fellegi Tamás minisztériuma a Matolcsy György által vezetett tárca ellen, ezúttal az Oroszországgal és a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK-osztály került át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerül az Oroszországgal és a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK-osztály. A Napi Gazdaság szerint a korábban a gazdasági tárca külkereskedelem-fejlesztési főosztályához tartozó egység átkerülése érthető, hiszen Fellegi a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság társelnöke, valamint kormánybiztosként ő felel a magyar-orosz gazdasági együttműködésért is.

Ez az osztály a Nemzetgazdasági Minisztérium külkereskedelem-fejlesztési főosztálya alatt működött az Európa és az Európán kívüli osztályok mellett, jelezve, hogy Oroszországra és a FÁK-államokra külön is koncentrálnak. A Napi Gazdaság úgy tudja, az osztály feladatait részben egy új egység, a BRIC országokkal (azaz Brazíliával, Oroszországgal, Indiával, illetve Kínával) és a nagybefektetőkkel foglalkozó osztály veszi át.

Fellegihez került az ITDH és a Magyar Turizmus Rt. pénze is

A múlt héten derült ki, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülnek az ITD Hungary és a Magyar Turizmus Zrt. finanszírozását is biztosító célelőirányzatok egy kormányhatározat értelmében.

Mint arról korábban beszámoltunk, kemény küzdelem folyik a kormányban Matolcsy György gazdasági miniszter és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter között. A küzdelem tétje a gazdasági kérdések és források fölötti befolyás. Az [origo]-nak egy névtelenséget kérő vezető kormányzati tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy mivel két miniszter is foglalkozik a gazdasági ügyekkel, egyelőre nem tisztázott, hogy kihez mely területek tartoznak, ebből pedig kialakulhatnak ütközési pontok. Matolcsy tárcájának feladata elméletileg a gazdaság felpörgetése és a munkahelyteremtés lenne, míg Fellegihez az állami vagyonnal való gazdálkodás tartozik. "Feladatokért, forrásokért megy a küzdelem a kormányon belül a két tárca között" - mondta az [origo]-nak egy másik vezető beosztású kormányzati tisztviselő.