Magáncég állami felügyelet alatt, váratlan nyugdíjlépés

Vágólapra másolva!
Ez a hét az Orbán-kormány legtermékenyebb hete volt. A parlament rekordgyorsasággal fogadta el a költségvetés módosítását, döntött a Mal Zrt. állami irányítás alá helyezéséről és a bankadót is megfejelte további 161 milliárd válságadóval. A magánnyugdíjpénztárak a döbbenettől még levegőt sem tudtak venni, mert a jövő hónaptól az államot illeti a tagok havi 30 milliárd forintnyi befizetése. Heti gazdasági összefoglaló Lukács Mariannától, a Patika-csoport vezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Nőtt a mozgástér

Az idei költségvetés módosításában a kormány mozgásterét elég jelentősen, mintegy 65 milliárd forinttal növelték. A hétfői végszavazásig azonban - mint azt a miniszterelnök José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalásait követően Orbán Viktor elmondta - további jelentős változtatásra lehet számítani. (A parlament várhatóan a jövő héten szavaz arról a javaslatról, amely 27,5 milliárd forintot fordít a kórházak konszolidációjára, valamint a költségvetés idei tartalékának 35 milliárd forinttal megemeli. A javaslatot Rogán Antal képviselő nyújtotta be,. megemeléséről szóló módosító javaslatot.