Átalakul a szakképzés, 17 évre csökken a tankötelezettség határa

Vágólapra másolva!
A szakképzési rendszer átalakítása miatt 18-ról 17 évre módosul a tankötelezettség korhatára - jelentette be az oktatásért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Várhatóan 2012-ben vezetik be Magyarországon a duális szakképzést, de kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német szakképzési rendszer - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Ezzel 18-ról 17 évre módosul a tankötelezettség korhatára - tette hozzá.

A duális képzés lényege - magyarázta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hogy három év lesz a szakképzés ideje, és már az első évben - akkor még tanműhelyben - nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás. A változtatás célja, hogy a piacképes tudást szerezzenek a diákok a szakmunkásképzőkben és "visszaállítsák a kétkezi munka becsületét".

Czomba Sándor közlése szerint az MKIK eddig 26 szakmát felügyelt, most ezek száma 126-ra emelkedik. Ezekben a szakmákban többek között vizsgaelnököt adhat a kamara és részt vesz a vizsgakövetelmények kidolgozásában. Az állam azonban nem vonulhat ki, megtartja ellenőrző és monitoring szerepét. Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: átvizsgálják a szakképzési törvénynek a finanszírozására vonatkozó részét is, hogy mi módon lehetne a vállalkozásokat, nem csak a nagyokat, hanem a 4-5 főt foglalkoztatókat is, ösztönözni a gyakorlati szakképzés vállalására.

Az államtitkár mérföldkőnek nevezte a duális szakképzési rendszer bevezetését. Szavai szerint az eddig 5-6 évig tartó szakképzés nem adott piacképes szakmát a diákok kezébe. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy jelenleg a munkanélküliek és az inaktívak között 900 ezer nem rendelkezik semmilyen szakképesítéssel. A három tanév elegendő a szükséges gyakorlat és szakmai ismeretek megszerzésére. A kormány nem csak az iskolarendszerű, hanem a felnőttképzést is be kívánja vonni a szakképzés átalakításába - fűzte hozzá.

Hoffmann Rózsa megjegyezte: a szakiskolák eddig ugyanazokat a közismereti tárgyakat tanították, mint a gimnáziumok, de erre nincs szükség. Véleménye szerint aki sikeres a szakmájában, az a későbbiekben szívesen tovább tanul majd. Ezért nyitottá kívánják tenni a rendszert, hogy lehetőséget adjanak a továbbtanulásra: "a munka világában szerzett tapasztalatokat részben egyenértékűvé teszik az érettségivel" - mondta.
Azt reméli - tette hozzá - hogy növekszik a szakmák szerepe, a szakiskolák tanulói sportolnak, idegen nyelvet tanulnak és műveltségi anyagokkal felvértezik őket.