Putyin: A Mol megszegte a szabályokat a Szurgut jogainak korlátozásával

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Szurgutnyeftyegaz nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik.
Vágólapra másolva!

"A legnagyobb kőolajtermelő magánvállalatunk, a Szurgutnyeftegaz megvette a magyar Mol 20 százalékát. Mindent elkövetnek, hogy képviselőit kiszorítsák, ne engedjék be őket a társaság vezető testületeibe, és ez megszeg minden törvényt és szabályt" - közölte Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a legnagyobb német cégek vezetőivel folytatott tárgyalásán az Interfax orosz hírügynökség szerint.

Igor Szecsin, az energetikáért felelős orosz miniszterelnök-helyettes szintén pénteken, Moszkvában, újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta: abban állapodtunk meg Magyarországgal, hogy a fennálló európai szabályozás alapján együttműködünk, tekintettel arra, hogy a vállalt kötelezettségeknek megfelelően meg kell védeni a befektetőket. Szecsin hozzátette, Moszkva együttműködést szeretne látni, amely összhangban áll az európai szabályozással és megfelel minden Mol-részvényes érdekeinek.

Jogerős döntés

A Fővárosi Ítélőtábla november 18-án napvilágot látott döntésével elutasította a Szurgut keresetét, vagyis a Molnak adott igazat. Az orosz cég tavaly azért kezdeményezte a jogi eljárást, mert nem jegyezték be a részvénykönyvbe a Mol 2009. április 23-án tartott közgyűlése előtt, így a Szurgut nem vehetett részt a Mol döntéseinek meghozatalában. (Az orosz cég ezt azért nehezményezte, mert tavaly márciusban megszerezte az osztrák OMV-től a Mol több mint 20 százalékos részvénypakettjét.)

Idén november elején a Szurgut és a Mol közötti vita megoldásában Szecsin az Európai Unió segítségét kérte, és feltétlenül szükségesnek nevezte annak a kérdésnek a megoldását, hogy a Szurgutnyeftyegaz élhessen a piaci körülmények között másfél éve vásárolt részvények tulajdonosi jogaival. Szecsin szavaira reagálva Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos azt mondta, a lehető legalaposabban ki fogja vizsgálni az ügyet. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdai moszkvai látogatása után azt nyilatkozta, Orbán Viktor jövő heti moszkvai látogatásán döntés születhet a Malév sorsáról, illetve a Mol és a Szurgut közötti vitáról.