Drasztikus csomagot javasol Obama bizottsága

Vágólapra másolva!
Radikális leépítéseket és adóemelést javasol az Egyesült Államok költségvetési deficitje lefaragásának tervén dolgozó amerikai elnöki bizottság. A javaslatnak része a nyugdíjkorhatár emelése is.
Vágólapra másolva!

Kétszázezer szövetségi alkalmazott elbocsátását, a nyugdíjkorhatár felemelését és az üzemanyagadó duplájára emelését javasolja a Barack Obama amerikai elnök által felállított kétpárti bizottság - derül ki a bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A dokumentum az elkövetkező évtizedben 4000 milliárd dollárral javasolja csökkenteni az amerikai államháztartási hiányt. A testület tagjai szerint az amerikai államháztartási hiány és az államadósság közvetlenül az állam alapjait fenyegeti.

A testület a november 10-én nyilvánosságra hozott előzetes jelentéséhez képest - a nagyobb támogatottság elnyerése érdekében - módosított ugyan radikális adóreform-elképzelésein, de a sarokszámok szigorúak maradtak. A testület szerint a deficitet 2015-re a GDP 2,3 százalékára kell leszorítani, az előző költségvetési év 8,9 százalékával szemben.

A bizottság 200 ezer állami alkalmazott elbocsátása mellett emelni akarja a szövetségi polgári alkalmazottakat érintő bérstopot az Obama elnök által a héten bejelentett két évről háromra, és növelné az üzemanyagra kivetett adót is, gallononként 15 centtel. A társadalombiztosítás által finanszírozott nyugdíjra való jogosultság alsó korhatárát 2050-ig 68, 2075-ig pedig 69 évre javasolja emelni.

A bevezetendő megszorító intézkedésekkel kapcsolatban ugyanakkor megoszlottak a vélemények a 18 tagú bizottságban. Ahhoz, hogy a jelentés a szövetségi törvényhozás elé kerüljön, 14 támogató szavazatra lenne szükség. Szerdán csak hét tag jelezte egyértelműen, hogy a pénteki végszavazáson igennel fog voksolni, köztük a két társelnök, Erskine Bowles, Bill Clinton volt demokrata elnök kabinetfőnöke és Alan Simpson volt wyomingi republikánus szenátor.

A Fehér Ház korábban jelezte, hogy Obama elnök csak a végleges javaslatcsomagot fogja véleményezni.