Nem kap állami támogatást az a munkanélküli, akinek rendetlen a kertje

Romos épület, lomos udvar
Vágólapra másolva!
Rendben kell tartania a lakókönyezetét annak, aki munkanélküliként állami támogatást szeretne kapni, azt pedig az önkormányzat dönti majd el, hogy mi számít rendben tartott lakókörnyezetnek - jelentette be a foglalkoztatáspolitikai államtitkár.
Vágólapra másolva!

"A társadalom minimumelvárása, hogy ha valaki segítséget kér, akkor a lakókörnyezetét tartsa rendben" - mondta az [origo] tudósítójának kérdésére Czomba Sándor államtitkár pénteken, a közfoglalkoztatás új rendszerét bemutató sajtótájékoztatóján (az államtitkár most a részletes szabályokról beszélt, a fő irányvonalakat már november végén bemutatta - erről szóló cikkünket itt olvashatja el).

Czomba elmondta, hogy ebből adódóan a munkanélkülieknek járó bérpótlék megkapásához minimum 30 napot kell dolgozni egy évben, legalább 6 hónapos képzésben kell részt venni, illetve rendben kell tartani a lakókörnyezetet. Azt, hogy mi számít rendben levő lakókörnyezetnek, majd az önkormányzatok döntik el helyi szinten, nincs központi szabályozás - derült ki az államtitkár szavaiból, aki azt mondta, hogy saját körzetében "az öreg néni a botra támaszkodva is gereblyézik, a szomszéd nyolcfős család pedig romokban tartja a kertet", ez a helyzet pedig nem tartható fenn.

Czomba szerint az eddigi rendszer nem segítette a tartós foglalkoztatást, mert a privát szektor nem járt jól: 28 500 forintot kapott, aki vállalkozóként foglalkoztatott egy tartós munkanélkülit, az önkormányzat pedig ennek többszörösét, hisz a minimálbéren foglalkoztatott közmunkás bérét kifizette a költségvetés. A munkaügyi szervezetek döntik majd el, hogy kinek milyen képzésben kell részt vennie, a keretösszeg 5 milliárd forint lesz - mondta az államtitkár.

Az új, januártól élő rendszerben a hátrányos helyzetű, tartós munkanélkülit foglalkoztató vállalkozó nyolc hónapra a bruttó bér és járulékok összegének 70 százalékát kapja majd meg, ha vállalja, hogy ezen felül további négy hónapig tart majd a foglalkoztatás. A Start-kártya kedvezményeit is igénybe lehet majd venni - mondta el Czomba, aki szerint már nagy az érdekődés.

A kormány tervei szerint az országos közmunkaprogramokban (ez közúti, vasúti, az árvízhez, belvízhez, erdőgazdálkodáshoz, környezetvédelemhez kapcsolódó munkákat jelent) a jelenlegi 9 ezer fő helyett 15-16 ezer főt szándékoznak foglalkoztatni. Az önkormányzatoknál teljes munkaidős foglalkoztatása esetén a bértámogatás 70-100 százalék lehet, és míg eddig a dologi költségre nem lehetett támogatást kérni, most majd 20 százalékos támogatás jár erre is - mondta az államtitkár. A részmunkaidős közfoglalkoztatás 2-4 hónapot jelent, a bért 95 százalékkal, a dologi kiadásokat pedig 5 százalékkal támogatja majd az állam.