Kínai segítséget kap a gyengélkedő euró

Vágólapra másolva!
Kína lépéseket fog tenni az európai pénzügyi stabilitás érdekében, elsősorban az uniós országok államkötvényeinek vásárlásával - nyilatkozta a Financial Times szerint több magas rangú európai tisztviselő is. Cserébe állítólag semmit nem kért Peking, de felmerült a fegyverkereskedelmi embargó feloldása, illetve hogy az Unió elismerhetné Kína piacgazdasági státuszát.
Vágólapra másolva!

A gazdasági, energetikai és külügyi ügyekért felelős kínai miniszterelnök-helyettes, Vang Ki-san biztosította Kína támogatásáról az adósságválsággal küszködő Uniót, "ha arra szükség van" - írta a Financial Times. A nyilatkozat a hamadik Kínai-Európai Legmagasabb Szintű Gazdasági és Kereskedelmi Konfenercián hangzott el kedden Pekingben.

Vang azt mondta az uniós politikusoknak, hogy Peking segítséget nyújt az IMF-nek és az Európai Uniónak a pénzügyi helyzet stabilitása érdekében tett erőfeszítéseikhez, a tervezett konkrét lépésekről azonban nem számolt be - de nevük elhallgatását késő uniós tisztviselők szerint az ez uniós tagállamok államkötvényeinek vásárlását jelenti.

Az Unió Kína legnagyobb exportpiaca, így Pekingnek erős érdeke fűződik a régió pénzügyi stabilitásához. Az Unió és Kína közötti kétoldalú kereskedelem értékét az év első hónapjában 434 milliárd dollárra taksálták az elemzők, ami 30 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanilyenkor. A kínai bejelentés hatására az euró erősödött a dollárral szemben, mivel befektetők szerint ez azt jelenti, hogy Kína a 2650 milliárd dolláros devizatartalékának egy jelentős részét euróban denominált államkötvények vásárlására fordítja. Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi és monetáris ügyekért felelős biztosa üdvözölte Kína bejelentését.

Államtitok, hogy mennyi európai és amerikai államkötvényük van

Kína devizatartalékainak az összetétele államtitok, éppen ezért nehéz megmondani az európai és amerikai politikusok szerint, hogy valójában mekkora részt képviselnek belőle az állampapírok, illetve egyéb eszközök. Portugália és Görögország szerint azonban Kína az európai adósságválság közepette is bőszen vásárolta ezeknek az országoknak az állampapírjait.

Elemzők szerint a legnagyobb részben amerikai állampapírokból álló devizaportfóliója diverzifikálására törekvő Kínának nincs is igazán más lehetősége hosszú távon, mint továbbra is vásárolni az uniós állampapírokat.

Kína a fegyverkereskedelmi embargó feloldását szeretné

Uniós tisztviselők szerint a "támogatásért" cserébe Kína nyíltan semmi konkrétumot nem kért, viszont a keddi tárgyalásokon újból felvetette, hogy az Unió végre támogathatná, hogy Kína gazdasága piacgazdasági státuszt kapjon, és feloldhatná a vele szembeni fegyverkereskedelmi embargót.

Az 1989-es tiananmeni mészárlás után kiszabott fegyverkereskedelmi tilalomhoz az összes uniós tagállam jóváhagyására lenne szükség, erre pedig az Unió kereskedelmi biztosa szerint nincs túl sok esély. Ahogy még ahhoz is idő kell, hogy az Unió hivatalosan is rábólintson a piacgazdasági státuszukra.

Amikor Kína csatlakozott a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), elfogadta, hogy a WTO országai 2016-ig "nem piacgazdaságként" kereskedhetnek az országgal. Peking erősen lobbizik a piacgazdaság státuszért, mert ez csökkentené a rá vonatkozó dömpingellenes intézkedések hatását. A piacgazdasági státusz megadásáról az uniós tagországnak szintén minősített többséggel kell majd döntenie.