Fellegi: Az oroszok nélkül folytatódik a Malév története

Vágólapra másolva!
Januárban várhatóan sikerül megállapodni az orosz féllel a Malév sorsáról, nem lesz további közös szerepvállalás - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető Fellegi Tamás a Napi Gazdaság szerdai számában megjelent interjújában. A miniszter szerint egyes ppp-szerződések esetén az állami visszavásárlás lehet a megoldás.
Vágólapra másolva!

"Bármi is lesz a légitársaság jövőbeli sorsa, az oroszok nélkül történik majd" - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak. Fellegi szerint januárra várható moszkvai megbeszélésein várhatóan sikerül megállapodni az orosz partnerekkel a Malévról, a Szurgutnyeftyegaz Mol-részesedéséről folytatott tárgyalások viszont lassabban haladnak.

A paksi atomerőmű bővítéséről feltett kérdésre a miniszter azt válaszolta, orosz, német, francia, amerikai, finn és dél-koreai vállalatokkal is beszéltek már, és azt tartaná szerencsésnek, ha több országból származó vállalatok által alkotott konzorcium végezné el a bővítést.

Az idei évre tervezett, majd lefújt mobilfrekvencia-tenderről azt mondta, a gazdasági helyzet miatt döntöttek a pályázat elhalasztása mellett, és a kiírás valószínűleg 2011-ben már esedékes lehet.

Fellegi megerősítette, hogy a kormányváltás óta eltelt időszakban minisztériuma minden ppp-szerződést átvilágított, és az újratárgyalásra érdemesnek tartottak mellett vannak olyan megállapodások is, amelyek esetében a rövid távú állami kivásárlást látják megfelelő megoldásnak - a költségvetési források függvényében.