Elemzők szerint szükségtelenül alacsony a kormány adósságcélja

Vágólapra másolva!
"Szükségtelenül alacsony" a kormány által célul kitűzött 50 százalékos államadósság-ráta egy londoni bankház elemzői szerint. A kormány az alkotmányba írná az eladósodás megengedett plafonját, a befektetői bizalom elnyeréséhez azonban elég lenne az Unió által előírt 60 százalékos szint is. Az elemzők elégedettek voltak a Széll Kálmán-tervvel, amely megvalósulását szerintük segíti a kormány támogatottsága.
Vágólapra másolva!

Elég a hazai össztermék (GDP) 60 százalékán rögzíteni a magyar alkotmányban az államadósság-ráta felső tűréshatárát - vélték a Bank of America-Merrill Lynch (BofA ML) elemzői, akik szerint a magyar kormány konszolidációs csomagjának szerkezete kedvező, a változatlanul fennálló végrehajtási kockázatokat pedig enyhíti a kormányfő jelentős támogatottsága.

A bankcsoport londoni globális gazdaságelemző részlegének szakértői Magyarországon és Lengyelországban tettek látogatást, és erről befektetők számára állítottak össze egy elemzést. Ebben kiemelték, hogy mindkét országban "őszinte törekvést" tapasztaltak fontos reformok megvalósítására.

A BofA ML citybeli elemző stábja szerint "szükségtelenül alacsony" szint lenne a kormány által célul kitűzött 50 százalékos államadósságszint, amelyet az alkotmányban is rögzítenének. Ez az EU által az euróövezeti csatlakozás egyik feltételeként meghatározott magasabb, 60 százalékos tűréshatárra, valamint a magyar kiindulási pontra tekintettel írták.

A piaci szakértők az elemzésben kedvezően ítélték meg a magyar kormány költségvetési konszolidációs csomagját, a Széll Kálmán-tervet. "Orbán (Viktor) miniszterelnök egyre több bizonyítékát adja annak, hogy elkötelezett a GDP-arányos költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása mellett középtávon ..., ugyanakkor csak a megfontolt költségvetés-politika érvényesítésének folyamatos bizonyítása fogja lehetővé tenni, hogy tartósan és jelentősen csökkenjenek a tőkebevonás költségei" - írták.

A BofA Merrill Lynch Global Research citybeli stábja üdvözlendőnek nevezte, hogy a bejelentett intézkedések széles alapúak, és "több érzékeny területet" is érintenek, azonban a cég szerint két fő végrehajtási kockázatot hordoznak. Az egyik az esetleges jelentősebb társadalmi ellenállás, ami az átalakítási tervek "felvizezéséhez" vezethet, a másik pedig az, hogy esetleg nem sikerül végrehajtani az ígértnek megfelelő mértékű kiadási szigorítást a következő negyedévekben, és ez a hiánycélok túllépését eredményezheti.

A ház londoni elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor azt a véleményüket, hogy bár a tervezett intézkedések némelyike valószínűleg komoly elégedetlenséget szít, Orbán Viktor szilárd pártbeli és lakossági támogatottsága azonban kellően erőteljes kiindulási pontot ad a kormányfőnek a csomag zömének - ha nem éppen teljes egészének - végrehajtásához.

A kormánypártok alkotmányterve "szinte lehetetlen" feladatot vállal azzal, hogy az államadósság újbóli megszaladását gátló intézkedést hoz. Az [origo]-nak nyilatkozó korábbi pénzügyminiszterek szerint az alkotmányterv szűkíti a mindenkori kormány mozgásterét, ugyanakkor bizonyos homályos részek segíthetnek, ha a kormány szorult helyzetbe kerül.

A Széll Kálmán-tervet az Európai Unió pénzügyi biztosa, Olli Rehn jó irányba tett lépésnek nevezte az után az uniós csúcstalálkozó után, amelyen az EU pénzügyminiszterei megállapodtak a szigorúbb gazdálkodást jelentő gazdasági kormányzásról.