Szerződést bontana a menzákat bezáró céggel Pest megye

Vágólapra másolva!
A Pest megyei közgyűlés hozzájárult a közös megegyezéssel történő szerződésbontáshoz a HunGast Kft.-vel, a megye tartozása elérte a 800 millió forintot a cég felé. A HunGast március elején 18 iskolában függesztette föl a tartozás miatt az étkeztetést, később más szociális intézményekben is megtette ugyanezt.
Vágólapra másolva!

Megkezdődhetnek a tárgyalások Pest megye vezetése és a HunGast Kft. között a közétkeztetési szerződés közös megegyezéssel történő felbontásáról, miután Pest Megye Közgyűlése pénteki, rendkívüli ülésén felhatalmazta erre Szűcs Lajost, a közgyűlés fideszes elnökét.

A 2007-ben kötött szerződés felbontását a HunGast a múlt hét csütörtökön kezdeményezte, miután a megyei önkormányzat vele szembeni adóssága elérte a 800 millió forintot. A tetemes adósság miatt a cég március 3-ától tizennyolc középiskolában, majd március 12-től tizenhat speciális iskolában, illetve szociális otthonban függesztette fel az étkeztetést. Azóta az érintett intézményekben többnyire helyi vállalkozók főznek meleg ebédet a megyeháza költségén.

A HunGast ügyvezetője március elején azt mondta, hogy akkor 620 millió forinttal tartozott a cégnek a megye, ebből a korábbról elmaradt 470 milliót - a közösen elhatározott átütemezés szerint - augusztus végéig kellene kifizetni. A HunGast a határidőre történő teljesítés érdekében garanciát kért és kapott: a megyei tulajdonban lévő, volt Budagyöngye kórház ingatlanegyüttesére jelzálogot jegyeztettek be (az MTI információi szerint a megyeháza már legalább négyszer kísérelte meg értékesíteni az ingatlanbecslők szerint körülbelül egymilliárdos értékű Budagyöngye kórházat).