Horvátországban újratárgyalják a Mol befolyását az INA-ban

Vágólapra másolva!
Várhatóan újratárgyalják a Mol-INA részvényesi szerződést, miután a horvát kormány jóváhagyta, hogy az INA egyeztetéseket kezdjen az ügyben. A horvát gazdasági miniszter szerint erre azért van szükség, hogy hatékonyabbá váljon az eredeti, 2003-ból származó szerződésben foglalt célok megvalósítása. A Mol közölte, hogy nyitott a tárgyalásokra.
Vágólapra másolva!

A horvát kormány csütörtökön jóváhagyta, hogy tárgyalások kezdődjenek a Mollal a Mol-INA részvényesi szerződés módosításáról.

A horvát Hina hírügynökség beszámolója szerint Djuro Popijac gazdasági miniszter elmondta, hogy a tárgyalások célja, hogy hatékonyabbá váljon az eredeti, 2003-ból származó szerződésben foglalt célok megvalósítása, különös tekintettel a nemzeti energiabiztonságra. "Úgy gondoljuk, hogy ezek a célok nem valósultak meg" - olvasható a horvát kormány csütörtöki közleményében. A horvát kormány még a héten írásban fogja kérni a találkozót a Moltól. A tárgyaló delegáció tagja lesz a gazdasági miniszter mellett Martina Dalicand pénzügyminiszter, valamint Davor Stern, az INA felügyelőbizottságának az elnöke.

A Mol közleményben reagált a hírre, leszögezve, hogy a vállalat mindig is nyitott volt a tárgyalásokra stratégiai partnerével, a horvát kormánnyal. A Mol horvát ügyekben illetékes szóvivője, Szolár Domokos által jegyzett közleményben az is szerepel, hogy az elmúlt években az INA teljesítménye és pénzügyi stabilitása jelentős mértékben javult, 2011 első negyedévében a cég rekordnagyságú nyereséget termelt. A dokumentum végül jelzi, a Mol szerint az eredmények azt igazolják, hogy a partnerek eredeti céljai megvalósultak, de kész az eredmények további javítására.

Megkerestük Davor Sternt is, hogy megtudjuk, pontosan mit akar a horvát kormány megváltoztatni a szerződésben, de az INA fb-elnöke nem akart nyilatkozni, mondván, ehhez előbb konzultálnia kell a kollégáival.

Jelenleg az INA legnagyobb tulajdonosa, a Mol 47,47 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése 44,84 százalék. Az utóbbi időben erősödik a Molra nehezedő nyomás Horvátországban: az olajvállalattal korábban már nyilatkozatháborúba keveredő helyi tőzsdefelügyelet május végén büntetőeljárást kezdeményezett a Mol, illetve vezetői ellen.

Horvátországban rossz néven veszik, hogy míg a Mol részvényeinek visszavásárlását a nemzeti érdek megvédéseként tálalják a magyarok, azt nem akarják megérteni, miért kelt ellenérzést a Mol tulajdonszerzése a hasonlóan stratégiai jelentőségű horvát energiavállalatban, az INA-ban. Részben erre vezethető vissza az is, hogy a Molt visszatérően politikai hátterű támadások érik. Az [origo] erről szóló összeállítását itt olvashatja.