Az EU egyelőre nem utalja át Görögországnak a megítélt segélyt

Vágólapra másolva!
Az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei egyelőre elhalasztották a végső döntést a Görögországnak nyújtandó újabb, 12 milliárd eurós hitelrészlet folyósításáról. Közelményük szerint megvárják, amíg Görögország dönt az elvárt megszorító intézkedésekről. A hír után gyengülni kezdett a forint.
Vágólapra másolva!

Elhalasztották a végső döntést a Görögországnak nyújtandó 12 milliárd eurós újabb hitelrészlet folyósításáról az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei. Az időpont attól is függ, hogy a görög parlament elfogadja-e az újabb kiadáscsökkentő gazdasági és pénzügyi refomokat - írja a BBC brit közszolgálati médium.

Az uniós pénzügyminiszterek azt közölték a vasárnap éjszakába nyúló ülésük után, hogy a súlyos adósságproblémával küzdő Görögországnak a megítélt 110 milliárd eurós EU-IMF-segélycsomag legújabb részletét, így várhatóan csak július közepén utalhatják át. Luxembourgban a pénzügyminiszterek arról is megállapodtak, hogy a magánhitelezőket (bankokat) is bevonják a következő hitelezési programba - ezek részvétele azonban minden bizonnyal önkéntes lesz.

Az EU-miniszterek hétfő hajnali közleményükben elismerték, hogy a görögök már "jelentős haladást értek el az elmúlt időszakban", de az adósság csökkentéséhez arra is szükség van, hogy Görögország négy éven belül 50 milliárd eurónyi bevételre tegyen szert állami vagyon privatizálásából. Ha a görögök meghozzák az elvárt döntéseket, akkor a jövő hónap elején automatikusan döntés születhez a most elhalasztott részlet felszabadításáról - derül ki a közleményből.

A belga pénzügyminiszter, Didier Reynolds azt mondta, a pénz felszabadítása attól is függ, hogy Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök túléli-e a keddi bizalmi szavazást a parlamentben. Athén közölte, szüksége van a 12 milliárd eurós csomagra július elején, hogy talpon tudjon maradni.

A miniszterek álláspontjában immár nyíltan helyet kapott az a megállapítás, hogy Görögország még a jelenlegi hároméves program kifutásakor, jövőre sem lesz abban a helyzetben, hogy megfelelő feltételek között biztosítsa hitelszükségletét a magánpiacokról. Bejelentették, hogy az új, második program fő paramétereit szintén legkésőbb július elejére kidolgozzák. Ennek része lenne a fentebb említett privatizációs bevétel jelentős része is. A görög kormányzat várakozásai szerint a második mentőcsomag hasonló nagyságrendű lenne, mint az első.

A Eurogroup (az eurózóna 17 pénzügyminiszterét tömörítő csoport) a huszonhét EU-tagállam pénzügyminiszteri találkozójának előestéjén ült össze munkavacsorára Luxembourgban. A találkozó hétfő délelőtt is folytatódik. Evangélosz Venizelosz, Görögország újonnan kinevezett pénzügyminisztere Luxembourgban azt mondta, hogy ő maga és a kormány teljes mértékben elkötelezett az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott mentőcsomagban szereplő célok teljesítése mellett. Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő is felszólította honfitársait vasárnap, álljanak ki a rendkívül népszerűtlen intézkedési csomag mellett, hogy elkerülhessék az államcsődöt. Ennek ellenére ezrek tüntettek Athénban, elutasítva a megszorításokat.