Válságadókkal együtt is 310 milliárd forintos hiány a költségvetésben júniusban

Vágólapra másolva!
Ezermilliárd forint fölé kúszott az év elejétől felhalmozódott hiány az államháztartásban. A régi törvényi előirányzat másfélszerese ez, de a másfél hete átírt előirányzatnak csupán a 87 százaléka.
Vágólapra másolva!

310 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az állam júniusban, derül ki a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium gyorstájékoztatójából. Egy évvel korábban ennél valamivel kisebb, 297 milliárd forintos hiány jött össze. A tárca a közleményében nem erre helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy saját prognózisánál 41,6 milliárd forinttal lett jobb most az egyenleg. A bő 40 milliárd forinttal "kedvezőbb eltérés a Kormány megtakarítási intézkedéseinek köszönhető", ahogyan az NGM fogalmaz.

A dokumentumból azonban nem derül ki, hogy milyen megtakarítások éreztették hatásukat. A kiadások közül a kamatkiadások, a kezességérvényesítések, valamint a fogyasztói árkiegészítések voltak kisebbek most, mint tavaly júniusban, ezekre azonban kevés ráhatása van a kormánynak.

A 310 milliárdos hiányadat nem csak ezeknek a fényében figyelemfelkeltő. Tavaly csak a második fél évben vezette be a kormány a válságadókat, vagyis a bankadót, a telekomadót, az energetikai különadót és a hipermarketadót, vagyis júniusban azok még nem gazdagították az államkasszát. Nem úgy idén, amikor is minden negyedév utolsó hónapjában, így júniusban is kellett fizetniük az érintett cégeknek. Ez a törvényi előirányzat időarányos része alapján összesen közel 90 milliárd forintra rúghatott. Ennyi pluszbevétele származott tehát idén júniusban a büdzsének tavaly júniushoz képest az extraadókból, de még így is bő tízmilliárd forinttal lett rosszabb a költségvetési egyenleg.

A júniusi deficittel együtt az év elejétől felhalmozódott hiány ezermilliárd forint fölé került, 1034 milliárd forintnyi hiányt termelt az állam fél év alatt. Ez az előirányzat 87 százaléka - emeli ki az NGM. A kormány kezdeményezésére azonban a parlament másfél hete emelte meg 687 milliárdról 1184 milliárdra az előirányzatot a Mol-részesedés megvásárlása miatt. A tranzakciót augusztus végéig kell lebonyolítani. Az eredeti előirányzathoz képest azonban a fél év alatt felhalmozódott hiány 150 százalékon áll.

Az NGM hangsúlyozza, hogy nincs veszélyben az uniós módszertan szerinti, 3 százalék alatti GDP-arányos hiánycél. Ez döntő részben a nyugdíjpénztári vagyon átvételének köszönhető, amely önmagában a GDP közel 10 százalékát teszi ki.