Az MNB szerint újabb nagy kiigazítás nélkül nem lesz meg a 2012-es hiánycél

Vágólapra másolva!
Ahhoz, hogy jövőre a kormány teljesítse a konvergenciaprogramban vállalt 2,5 százalékos költségvetésihiány-célt a GDP arányában, a jövő évi költségvetésben 600 milliárd forintos kiigazítást kell végrehajtani - ez az üzenete annak a tanulmánynak, amelyet a Magyar Nemzeti Bank publikált.
Vágólapra másolva!

A jegybank elnöke egyike annak a három személynek, akik a Költségvetési Tanácsot alkotják, ezért az MNB elemzést készített az idei és a jövő évi várható államháztartási folyamatokról. Ebben a tanulmány szerzői megállapítják, hogy idén a európai uniós módszertan szerint számolt költségvetési egyenleg többletet mutathat, a magán-nyugdíjpénztári vagyon átvétele és más, egyedi tényezők nélkül (például a MÁV vagy a BKV adósságának állam általi átvállalása) elérhető a kormány 3 százalék alatti hiánycélja, a deficit a GDP 2,8 százalékára rúghat. A kormány akaratára a parlament nemrég átírta a költségvetési törvényt, lejjebb szállította a bevételi várakozásokat több adónemnél, de kissé még így is elmaradhatnak a bevételek az új előirányzatoknál. Ezt azonban a társadalombiztosítási alapok tervezettnél kisebb hiánya kompenzálja.

Kockázatok övezik azonban az egyedi tényezőktől megtisztított idei hiánycél megvalósulását, hívják fel a figyelmet a jegybanki szakértők. Hiába törölte a parlament a stabilitási tartalékot, vagyis elvonta a minisztériumoktól a korábban zárolt összegeket (183 milliárd forintot), ez nem biztos, hogy ennyivel javítja is az idei egyenleget, mert a források csökkentését nem követte egyenlőre a feladatok mérséklése, struktúraátalakítás, így pedig a minisztériumoknál nehézségek léphetnek fel év végén. A tárcák ezt vagy úgy vészelik át, hogy a szállítóiknak nem fizetnek, a kifizetést átcsúsztatják jövő év elejére (ahogyan 2010-2011 fordulóján erre volt példa), vagy a kormány megengedi nekik, hogy a korábbról megmaradt pénzt elkölthessék. Továbbá, a lakossági fogyasztás gyengébb lehet a kormány által várthoz képest, ami alacsonyabb áfabevételekben csapódhat le. Mindhárom jelenség rontja az idei költségvetési szaldót, így a hiány kedvezőtlen esetben akár a GDP 0,6 százalékával is nagyobb lehet.

A jegybanki stáb arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány saját döntésével alakítható kiadásoknál és bevételeknél a GDP 2 százalékának megfelelő, körülbelül 600 milliárd forintos egyenlegjavulást kell jövőre elérni ahhoz, hogy a konvergenciaprogramban vállalt 2,5 százalékkos hiánycél ne sérüljön. "Ez a Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram belső tételeket (olyan kiadási és bevételi tételek, amelyekre a költségvetés megalkotásakor a kormánynak érdemi ráhatása van - a szerk.) érintő intézkedéseit figyelembe véve is jelentősnek számít" - fogalmaznak az MNB szakemberei.